Kifut a film,
ha csak nézel.
Mintha léteznék, álmodj meg magadnak,
– vézna magnószalag a bokrok ágain –
vállad ívén lobogva fennakadnak
elnyűtt vágyaim.
Nézd, a nap áll a horizonton,
létezel, ma még megálmodlak,
Lélegzet.
Utoljára bontom fénynek
ezt a szabadságot,
hogy szádra harapjam,
nyakad árkába nyögjem,
nem ragyogásba, ölbe vonni
kell a kelletlen szerelmet is,
s hogy összekennélek egész magammal,
rajtad száradjon minden
lucskos gondolatom.
Körülöttem megszaggatott
eszméim a világ örökéről.
Elveszlek magadtól,
érintésed ott araszol a józanság túlsó oldalán,
köldökömön túl éledő pihék borzongó diadalíve alatt
az idő lusta ér,
akaratod alá hajlok,
tépj akár, csak éljek,
-platán és a szél –
ma még
fénynek bontom ezt a szabadságot,
ma még megálmodlak,
amíg a nap áll a horizonton.
Lassú tudattal teremsz,
ahogy a combomon csorog
megfolyt képzeleted,
mikor úgy talál,
hogy legyőztél,
ajkamhoz emelem a kezed.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:02 :: Nagy Horváth Ilona