Szerető nyár
Hegyek ölelésébe költözött nyaram,
zöldellő fenyvesek rejtik mosolyát,
ott fecskeszárnyon száll – a végtelen utam –
s majdan csillagok őrzik édes álmát.
Hűs patakokba csordogál álmok könnye,
hogy édesítse azt tündöklő sugár,
harmat fátyoltól elnémuló víz tükre
csupán egy szerető érintésre vár.
Ott nótát zeng a völgy, a lágy szellő mesél,
kristálykoronát nem ölthet a bánat,
hisz a remény szikrája örök fényben él
s jő’ majd ki e nyarat szívébe zárhat.
——————————
Képzeljük el, hogy van egy fiókom, tele mindenféle olyan holmival, amik feldobják egy kicsit az ember hétköznapi külsejét. Karperecek, karláncok, fülbevalók, ilyesmi. És most képzeljük el, hogy szép akarok lenni, és felveszem mindet. Vajon szép leszek?
Ilyesmi történt ezzel a felülettel, amire ez a szöveg került. Itt állt üresen, és azt gondoltad, széppé teszed. Elővettél olyan sablonokat, amik a közfelfogás szerint szépek, egyszer (többször, valójában megszámlálhatatlanul sokszor) már jól mutattak valahol.
hegyek ölelése
zöldellő fenyves
rejti mosolyát
szárnyon száll
végtelen út
csillagok őrzik
édes álom
hűs patak
…
Nem is folytatom! Egyetlen önállóan megírt sort se látok benne. Egyet sem. Hogy nem ér ki a lap széléig? Hogy négyes szakaszokból áll? Hogy rímel(get)? Papírból is vághatok ki magamnak koronát, olyan mintha… de attól még nem leszek király.
Hol vagy te? Hol láthatlak meg ebben a szövegben? Vagy hol vagyok én? Hol a világ? Hol a gondolat? Hogy ismerhetlek meg? Honnan gondolhatnám, hogy ismersz?
Lehetne persze szimplán képeslap, ami gyönyörködtet, de nem az. Közhelygyűjtemény.
Írd inkább, amit gondolsz. Érzel. Bármit. Ahogy jön. Nem baj, ha szabálytalan. Válts sort, ahol jól esik. Ne gondolj arra, hogy azt más is olvassa majd. Ne foglalkozz vele, hogy szép-e. Na az lesz majd a vers.
NHI
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:04 :: Németh Alexandra Zita
