Volt egyszer egy furfangos legény. Mindig bolondságokon járt az esze. Akit csak tudott, azt mind becsapta és utána jót nevetett a csínyen. A falubeliek tartottak is tőle, és ha lehetett, akkor messze elkerülték, hogy még csak véletlenül se essenek a legény csapdájába.
Egyik nap az ördög tett látogatást a faluban. Az emberek jól bezárkóztak házaikba, de még ott is elbújtak, nehogy a patáslábú elvigye őket.
Bezzeg a legény nem ijedt meg az ördög érkezése híre hallatán. Sőt kiült a háza elé a kispadra és ott várta a vendéget.
Nem kellett sokáig várnia. Jött is szaporán, maga előtt kénköves tüzet fújva, ijesztgetve a házak lakóit. Fenyegetően bezörgetett minden ablakon és bekiáltott a félelmetes hangján:
— Hamarosan elviszek mindenkit, aki ebben a házban lapul elbújva az ágy alatt. Hiába bújtok akárhová, mindenhol látlak bennetek.
Félelmükben az emberek összekulcsolták kezeiket és a Jóistenhez imádkoztak könyörületért.
Az ördög egykettőre a legény háza elé ért és nagyon elcsodálkozott, amikor meglátta a kispadon ülőt.
— Mi az, te nem félsz tőlem? — kérdezte. — Neked is reszketned kellene, mint a többi falubelinek. Nem félsz, hogy magammal viszlek a pokolba?
— Ugyan, miért féljek, ördögúr? — nevette el magát a legény. — Nem olyan fából faragtak, hogy egykönnyen megijedjek akárkitől is.
— De én nem vagyok akárki. Lucifer főördög unokája vagyok és olyan a hatalmam, mely nincs másnak a világon. Csak egy intésembe kerül és te azonmód kővé válsz és az idők végezetéig itt fogsz rostokolni ezen a helyen.
A legény megint felnevetett:
— Nem fogja ezt tenni velem, kedves ördögúr.
— Nem-e? — csattant fel az ördög és felemelte szőrös kezét, hogy beteljesüljön a varázslat.
— Várjon egy kicsit! Mielőtt kővé változtat, szeretném beinvitálni szerény hajlékomba és vendégül látni. A kemencében készül finom falnivaló. Fogyasszuk el, nehogy kárba vesszen!
Az ördögnek tetszett az ötlet. Már úgyis nagyon megéhezett a hosszú út alatt a pokolból a faluig. Elfogadta a meghívást és bement a legény házába, és letelepedett a tisztaszobában az asztal mellé.
— Ne gondold, hogy ezzel megúszod a sorsodat — mondta magabiztosan —, amint jóllakok, te következel. Hozd gyorsan az a harapnivalót!
— Hozom, hozom — válaszolta a legény a konyha irányából, és nem tellett bele néhány perc, meg is jelent hozva egy hatalmas tálat, megpakolva finomabbnál finomabb sültekkel. Olyan illata volt, hogy az ördögnek a térdénél kellett elkapnia a nyálát, amely kicsordult a száján, meglátván a sok pirosra sült húst.
Azt sem tudta, melyik után nyúljon. Legszívesebben egyszerre bekapta volna mindet. Hiába volt ördög, de azért neki is volt olyan nagy pofája, hogy a tál teljes tartalmát eltüntesse a gyomrában.
— Itt van ez a finom, nemrég sütött cipó, ördöguram ebből is tessék törni hozzá!
Az ördög megfogadta a tanácsot és egy jókora darabot letört a cipóból és majszolni kezdte. Közben nagyokat nyögött hozzá.
— Ilyen jót még a pokolbéli öreganyámnál sem ettem. Pedig ő igazán jól süt-főz. Már egy kicsit sajnállak is, amiért kővé kell változtatnom téged. De ezt már nem lehet visszacsinálni.
— Ne sajnálja, ördögúr — vigasztalta a legény. — Pincémben van finom borocska, bizonyára megszomjazott falás közben. Leszaladok és hozok egy jókora kancsóval.
— Menjél csak, de visszagyere! Tudod, előlem nem lehet elfutni. Mindenhol utolérlek.
— Miket gondol, ördögúr? Nem vagyok én olyan legény, hogy kedves vendégemet magára hagyjam.
Ezzel elszaladt és egy kis idő elteltével nem is egy, hanem két nagy kancsó borral tért vissza. Tüzes magyar bor volt mindkettőben, nem olyan anyámasszonynak való, amit úgy lehet inni, mint a vizet. Aki megiszik belőle egy fél kancsóval, az olyan részeg lesz tőle, mint az albán szamár, vagy talán még annál is részegebb.
A kemencében lévő húsok jó sósak voltak. Hamar meg is lett a hatása. Az ördög hirtelenjében igen szomjas lett és valósággal öntötte magába az ízletes nedűt.
A szomjúsága olyan iszonyatosan nagy volt, hogy szinte egyhúzásra megitta mindkét kancsó bort, de még kért harmadikat és negyediket is.
Először csak jól érezte magát, vigyorgott, énekelgetett, majd hirtelen a részegségtől lefordult a székről a szoba padozatára, és úgy elaludt, hogyha akarták volna, akkor sem tudták volna felébreszteni. De nem is akarta a legény.
Miért is tette volna? Fogott egy hatalmas zsákot és beletuszkolta az alvó ördögöt. Jól bekötötte a zsák száját és kivitte a falu határában lévő folyóhoz. Ott belehajította a vízbe, ami elvitte az ördögöt egészen az Óperenciás — tengerig, ahonnan még egy ördög sem tudott visszajönni. Így a falu megmenekült és az ott lévő emberek boldogan éltek, míg meg nem haltak.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:01 :: Apáti Kovács Béla
