— Abbahagyni a mosogatást, egy lépést hátra! Ugye, maga volt katona? Ha jól tudom, a komcsi országokban kötelező volt. Keresek még két-három szaktársat. Ma nem kell bepótolnia a teendőket. Mr. Phath nem szereti a skótokat. Egyetlen angol sem szereti őket, én sem, hiszen már angol vagyok. A walesieket és íreket sem kedvelem. Itt, London környékén nem lehet őket lenyilazni, sajnos már otthon sem, de Mr. Phath igen okos ember. Vásárolt egy úgynevezett skót kísértetkastélyt, tudja, mindegyikre ráfogják, persze egyik sem az. Na, most ezeket műemlékké nyilvánították, innentől kezdve ne találgasson. Menjen hátra, az öltözőben három géppisztolyos segédmunkás várja majd magukat. Szmokingot, csokornyakkendőt, sétapálcát kapnak, most az életben talán utoljára limuzinba ülnek Mr. Phathtel, ő elviszi magukat a helyszínre. Elmondja, mi a teendő, maguk végrehajtják, és a visszavezető úton már eszükbe sem jut, hol is jártak és miért. A tárgyaláson azt a három angol szót is felejtse el, amit tud, illetve mindannyian felejtsék el, járványos amnéziát fognak kapni.
Sándor nem mert nemmel válaszolni, az képtelenség, így aztán a lehetőségek közül a már megtanult „yes sir”-t választotta. A gyökér angollá lettnek tetszett. Tényleg, vajon vannak angol gyökerek is? Na, mindegy, ilyen mélyre nem ássuk be magunkat a dolgokba. Sándor nem ütközött meg. Ebben a környezetben bármi normális. A géppisztolyosok, mint egy gyereket felöltöztették, megvárták a másik hármat, a törpe géppisztolyokat zakójuk alá rejtve, szinte szempilláikkal jelezték, hogy indulás.
A szálloda előtt körülnézett, de szép is a szabad levegőn, aztán beültek egy tizenkét-tizennégy méter hosszú Rolls-Royce-ba. A sofőr végtelenül gondatlanul a baloldalon indított, és úgy is maradt végig. Sándor gyomorszáját félórán át markolta a görcs, amíg rá nem jött, hogy ez új hazája, Anglia, ahol így vezetnek, jobbos kormánnyal.
Látott már ilyen túlnövesztett kocsit — hol máshol, mint a filmekben —, de még így is meghökkentették a belső méretek. Velük szemben Phath úr hevert egy széles pamlagon, kétoldalt, a legfinomabb bársonnyal kárpitozott sezlonokon foglaltak helyet a kedves géppisztolyosok. Nekik is jutott egy-egy fotel, és mint megtudták, néhány gombnyomásra az egész belső tér megváltoztatható. Akár kisebb fürdőmedence is létrehozható benne.
Phath úr néma volt, talán nem is hallott, de igen szeretetteli mosollyal nézte őket. Amikor elérkeztek egy dimbes-dombos helyre — amelyről később kiderült, hogy felföldnek nevezik és hegyként tisztelik, pedig a Kékes Himalája hozzá képest —, Phath úr felkönyökölt.
Egy skót kastély mellett robogtak el, mindegyiküknek elmondta, hogy mi lesz a teendőjük. Ugyan a bevándorolni vágyók kedvéért nem tanult meg szélsebesen négy idegen nyelvet, különben is az angol az idegen nyelv, ő azt beszéli, tehát nem motiválja semmi, hogy olyan nyelveket tanuljon, amelyeknek úgysem veszi soha hasznát, angolul viszont tényleg jól beszélt. Egy-egy papíron nyújtotta át, remélve, hogy mindenki tud olvasni. Optimista derűlátása beigazolódott. Arcok elborultak, majd felderültek.
A lényeg az, hogy tényleg megvásárolt egy skót kastélyt, de az szerinte tele van patkányokkal. Mindenki kap egy-egy fúrógépet, teletömítik robbanóanyaggal, és a levegőbe repítik. Még az is oda volt írva, hogy természetesen igazolniuk kell, hogy nyüzsögtek a rágcsálók. Ilyen esetben nem várható el a tulajdonostól, hogy egy műemlék épületet pusztulni hagyjon, tehát csupán patkányirtás történt, ami érthetetlen balesetbe torkollott.
Kiszámíttatta a szükséges trotilanyagot, ami hozzásegíti, hogy nyoma se maradjon a nem kedvelt kőépítménynek, úgy, mint annak idején Karthágónak. Rögtön a robbantás után lehet szántani, vetni.
Még egy várárkos, zord épület mellett vezetett el útjuk. Kimutatott, elmosolyodott, és középső ujjának, valamint hüvelykujjának körmeivel pattintott egyet, aztán hihetetlen hangutánzással a leeresztő léggömböt imitálta.
Megnagyobbodtak az orrcimpái, mindenkinek adott még egy-egy cédulát, amin az a furcsa — bár ilyen körülmények között természetesen semmi sem meghökkentő — kérés (természetesen parancs) szerepelt, hogy ő maga nem volt jelen. Turistákként, limuzinnal érkeztek látogatóba, de mert a tulajdonos jó ismerősei, azonnal értesítették telefonon a szörnyű helyzetről.
Megkérte őket, legyenek szívesek apró robbanótöltetekkel semlegesíteni a járatokat, így jöhetett létre a zokogni való katasztrófa.
Mindenki elolvasta, nagy szemekkel néztek parancsolójukra, aki elkezdett hahotázni. Megnyomott egy gombot, a fotelek lecsúsztak, és leereszkedett egy paraván. Az egyik géppisztolyos, börtöncella kukucskálójához hasonló résen át benyújtotta a munkásruhákat. Nem volt szükség külön kérésre, mindenki átöltözött.
Megérkeztek, behúztak a kastély előtti parkolóba, és kivárták az utolsó benn bámészkodó turista távozását, majd beözönlöttek. Sándor nem szerette a zajt, pedig munkájával járt, de hát van olyan köszörűs is, aki nem szereti a dörzskövet, mert felsértheti az ujját. Ettől függetlenül fúrt, szerencsére nem nekik kellett elhelyezni a robbanóanyagot, erre külön — talán a hadsereg berkeiből toborzott — szakcsoportot kért fel a tulaj. Mikor minden kész volt, és egyesítették a tölteteket, visszaültek a limuzinba, átöltöztek a gálaruhába, és kigurultak a kapun. Leeresztették az ablakot, és integettek az arra járóknak, akik meghatódottan intettek vissza a sok nemesnek vélt cilinderesnek. Lám, mégiscsak komolyan veszik a népet, előre köszönnek!
Úgy egy kilométernyi vezetés után Phath úr ismét hangutánzásba kezdett. Előbb nyikorgó fúrót, majd nyekergő vasajtót, aztán az elmaradhatatlan kiszúrt lufit utánozta. Megint megnövelte orrcimpáinak réseit, talán nagyon szeretett volna hatékonyabban lélegezni, majd bólintott. Az illetékes gorilla beütött egy telefonszámot, vagy valami egyebet bűvölt a mobilján, és beleremegett a kocsi. Phath úr tapsolt, aztán az előre kiszámított időintervallum letelte után, szirénázó vészjelzéssel hágott át minden közlekedési szabályt.
Megérkezett. Kocsijából látva a szántófölddé szóródott várat, kirohant, és heves zokogásba kezdett. Filmezték, ügyelt, hogy véletlenül se kezdjen el röhögni, vagy más örömjelet adni.
— Brian, George, mi történt?
Két géppisztolyos odament, gondterhelt ábrázattal nézelődtek.
— Rettenetes, Mr. Phath… Borzasztó baleset történt, uram, ki gondolta volna…
— Jack, Simon!
Ment a másik kettő is.
— Mit tegyünk?
— Ez a vár volt az örömöm, annyi pénzt áldoztam rá…
— Uram, talán szedjük össze a szétszórt köveket, és adjuk vissza őket az anyaföldnek egy nagy, közös sírban.
— Köszönöm, barátom, így teszünk!
— Itt, a helyszínen oldjuk meg a művelet kegyeleti részét. Nem szeretném, hogy ne emlékezzenek a hajdan volt gyönyörűségre.
Phath úr még szenvedett egy keveset, aztán bemászott a limuzinba. Az ajtó becsukódása után, pamlagján végigheveredve rángatózó hahotába tört ki, aztán felült és tapsikált, mint egy kisgyerek. „Megcsináltuk, megcsináltuk, megcsináltuk!”
A telefonért nyúlt és tárcsázott.
— Billy, szedj össze a hadseregben leszerelt tűzszerészek közül úgy két századot, és küldj ide húsz markológépet. Szeretném, ha a kőhalom teteje a felszíntől legalább hatvan méter mélyen helyezkedne el, hogy valami kutyafülű régészek rá ne bukkanhassanak. Majd teszek egy bús emléktáblát, ami jelzi, hogy mi is állt ott, és pár hónap után szőrén-szálán eltűnik. Osborne, taposs a gázra! Hacsak nem állják el az utat, ne foglalkozz a rendőrökkel! Mélységes szívkeservbe, majdnem gyászba borulva vonulunk vissza.
Hátradobta magát és kövérkés tenyereivel csapkodta a kárpitot.
— Emberek, jó munkát végeztek, meg vagyok magukkal elégedve! Jutalmul térítésmentesen megtarthatják a szmokingokat, illetve mindenki kap kétórányi szabadságot és van hab is a tortán, fejenként kétfontnyi jutalom!
Sándor és a csapat már semmin sem lepődött meg igazából. Ha most azt mondta volna, hogy büntetésből két napig mosogatni kell, szó nélkül tetszik, de így nem esett nehezükre eljátszani a „happy”-t.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:01 :: Boér Péter Pál
