Állunk a Tiszánál.
Mellőled költözöm
parti fákba,
kő-mellvédbe,
a folyó lusta hullámaiba.
Lombok áttetsző zöldjéből
ragyogok feléd.
Ágaim közt búvó madarak
trillájával hívlak.
Simogat kavics-néma csend.
Hűs szellő szökik
szoknyád alá,
felkacagsz.
Arcod ilyenkor elragadó!
A nap verejték-aranyat
fakaszt nyakadon:
kúszó gyöngyök.
Kő árnyékból
repedés-kígyók sziszegnek.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:01 :: dudás sándor