Fogyáscsíkjait a nap
percekre váltja.
Soványodik az idő.
Csonkított fatörzseket
takar a moha.
Most itt vagyok.
Az erdőben, Isten
poroszkáló vadlova.
Nyakamban hám,
számban zabla,
nyergemben nincs,
ki megmaradna.
Hogy is maradna,
ha nyergem sincsen,
s nincs már senki,
ki mellettem nyerítsen.
Lassan elhullok, mint fákról
hullanak apró, száraz gallyak,
melyek lábak alatt reccsenve
a puha földbe halnak.
Úgy leszek része
újra önmagamnak,
hogy azok, akik élnek,
ölve élni hagynak.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:01 :: Ernst Ferenc
