KÖZELÍTŐ TÁVOLSÁGOK
Szívemben már életfogytiglan megmarad echozón aranyló szíved kattogó, elejtett dobbanása: amire még méltán lehetnél büszke ma! Közelségedben – érzem -, újból gyermek maradhat hajótörött, méla lelkem s nem szükséges bújkálnom, ha azt akarom, hogy láthassák valódi énem! Egymást közti táguló távolságaink mintha nem is léteznének – csak még közelebb hozzák bennünk halhatatlan bimbós romantikák földi Mindenségek nászát!
Belémkövült emlékeim, mint jól medolgoztatott izmok őrzik babonázó, angyali tested hamvas-gyöngéd vázlatait! S miközben sokszor tükrök fogságából látom, hogy őszülök s kopaszodom az egyre vágtató Időből szerelmes, szárnyas-lényed bennem visszatükröződik! Ordas-pusztító hóviharok gyilkos limfociták seregét vérmolekulámban egyre növelik s te távolról tarthatsz ki s lehetsz mellettem mert folyton izzást, kreatívitást megkövetelő munkád nem tűrheti a lazsáló dilektantizmus képleteit!
Kölyök szívem sokszor vágyik kikötői, büszke öled andanlító ringatása után, míg Kozmosz-hiányod csordultig betölt! Köröttem gyűlnek már egyre alattomos, kis féreg-nyelvek tüske-törmelékei: hadd tanuljon a Remete-Idegen is szolgalelkű rendet! Lobogó szikákat szólító dac-értelmem nagyon sokukra méltányosan haragszik; őszintének álcázott, mihaszna ígéreteikkel megvezettek s áltattak valós munka-lehetőségek helyett! – Szemem álmatlan krátereiben könnyező-csillagok kacagásai tétova-titkolt örömöknek azért is ragyognak még kitartón s lobogón!
Napsárga-arcú délelőttükön még szívedbe tudtam írni, hogy boruljék virágba az édenkert-mező, de csak akkor, ha gondolsz rám!
