Akció lefújva!
— Maryam nincs annyira dörzsölt, sem annyira önhitt, hogy előbb felhívja magára a figyelmet, mielőtt bosszúra készülne. Ő nincs Franciaországban. Ezek — utalt Mohamed a nászutas párra — találkoztak vele Tongán, ott, az orrom előtt. Kámforrá váltak a reptér és a hotel közt. Szagot fogtak, rájöttek, valaki követi őket. Talán Wat Phoban? Amikor megnézett téged?
— Angélique Duchamp… most már Abipal, nem ismerhetett meg nikábban! — akadékoskodott a felesége. — Hiszen soha nem találkoztunk. Ha pedig fényképről ismert, akkor már azelőtt tudta, hogy követjük, mielőtt elindultak nászútra, és jelentette volna a rendőrségen. A kopók, ha tudták, hogy külföldön vagyok, nem vádoltak volna azzal, hogy én voltam Maryam. A rendőrség nem tud semmiről. Még! — nyomta meg az utolsó szót. — Elfogadták alibinek a megérkezésemet negyed órával a robbantás után, amiként az Abdulét is a benzinkútnál. A radarfelvétel az a közlekedésiek kezében van, a gyilkosságiak nem tudnak róla. De ha ez a hangfelvétel a kezükbe kerül, megfordulhat a fejükben érdeklődni a közlekedésieknél. Csak idő kérdése. Az utóbbiak szerencsére nem tudják a felvétel jelentőségét, és a nyomozók orra elé dugják.
— De Angélique Abipal annyira rájöhetett, hogy valaki követi őket. Ezért váltak kámforrá a tongai megérkezésük után.
— Vagy a rendőrség… — gondolkodott el Safya. — Értesítették és a reptéren várták őket. És azóta a házuk megfigyelés alatt áll.
— De akkor miért nem tartóztatnak le, vagy minimum miért nem hallgatnak ki? — akadékoskodott a férje.
— Mert csak annyit tudnak, valaki — nyomta meg az asszony a szót — követi őket, de hogy kicsoda, azt nem. S ha azt tudnák, hogy Maryamék biztosan Tongán vannak, miért keresik veszettül itthon? Talán Angélique Abipal mégis igazat mondott az interjúban, s nem találkoztak Maryammal Tongán, hanem férjével a nászútjukon elvonultak egy lakatlan szigetre? Vagy… — jött egy ötlete — Maryam épp barátnőjétől értesült Ali és öccse alibijéről, s összerakta a mozaikot? Unokabátyám nem volt az az ember, aki egy merényletet bárkire rábízott volna. S Maryam ismerte annyira. Akkor pedig már sejti, ki lehetett.
— Ennek semmi értelme. Ha hazajönne kinyírni minket, nem hívná fel magára a figyelmet kétszer is, először barátnője házánál, majd másnap a rendőrnő sírjánál. Kicsit sok a véletlenből.
Safya telefonja SMS-t jelzett. Mivel amúgy is befejezték a vacsorát, felállt, és megnézte. Az üzenet Petit őrmestertől érkezett.
— „A lyoni rendőrség grafológusa azonosította Maryam Anwari kézírását az Angélique Ory kapitány sírjára helyezett virágcsokron. Egy faxon érkezett a hír Legrand felügyelőnek címezve, én vettem át.”
Megmutatta a férjének.
— Ezek szerint mégis itthon van — vonta le a következtetést Mohamed. Feltehetően eddig külföldön bujkált, s most hazajött. Rájöhetett, ki tette, vagy épp nyomozni jött haza. Nem akarta magára felhívni a figyelmet, de nem számított arra, hogy Ory felügyelő akkora patáliát csap, amint meglátja a csokrot. A rendőrség még mindig potenciális tettesként tartja őt számon. Azért tartják a kapcsolatot még mindig a lyoni és a saint étienni zsaruk.
— Tehát akkor ez az interjú ennek a kis lotyónak a magánakciója. És ő sem tudja biztosan mi a helyzet, csak sejtése van. Tesztel minket. Ha megírod a cikket, és a holnapi lapban megjelenik, azt jelenti, nincs vaj a fejeden. Ha nem, akkor ő tudni fogja mi az ábra. Ha viszont a zsaruk a cikket elolvassák, akkor azonnal ellenőrzik még egyszer az alibinket. Ha vannak akkora hülyék, és nem, akkor is akad egy szemfüles riporter, aki kideríti, s tálcán feltálalja a zsaruknak a bizonyítékokat.
— Itt volt a kezedben, elvághattad volna a torkát!
— Egy nap haladék. Ha eltűnése kiderül, Angélique azonnal kapcsolatba hozná az interjúval, s futna a rendőrségre. S lehet még annyi sem. Lehet, ketten agyalták ki. Ha nem jelentkezett volna egy fél órán belül, s telefonra sem válaszol, egyértelmű lenne az ábra. Neked sziklaszilárd az alibid, Ali unokatestvére én vagyok, te pedig csak a férjem. Ha engem letartóztatnak, akkor mindent magamra vállalok. Téged nem lehet, ellened nincs bizonyíték. Ha mégis, az ügyvéd percek alatt szabadlábra helyeztet. Ígérd meg, hogy befejezed az akciót! Amíg nyakadon a zsaruk, hiába kapod meg a Semtexet, semmilyen akciót nem kezdeményezhetsz. Csak ártanál vele az Ügynek. Mind a hármat ki kell nyírni!
— A fő célpont Maryam. Ali miatta halt meg, és sírjánál bosszút esküdtem. De róla semmit nem tudunk. Ha véletlenül szembefutnál is vele a városban, feltehetően a nikábja mögött akkor sem ismernéd fel. Ám madame Abipal, tudhat róla valamit. S ha ő igen, akkor a férje is. Őt nem lehet egyszerűen lepuffantani, ki kell előbb vallatni, tehát előbb el kell rabolni. A férje, ha vissza akarja kapni angyalkáját, akkor elárulja, hol van Maryam. Ezt a kis szemfüles lotyót sem ártana kivallatni.
— Angélique Abipalnak iskolába kell mennie holnap. Busszal jár és gyalog. Ő a könnyebbik eset. Az oldalába nyomok egy kést, és beültetem egy lopott autóba. Ha meg is látnak, mire a rendőrség kiszáll, én már át is ültem vele egy másikba, s a lopottat az út szélén hagyom. Nekem már úgyis ég a talpam alatt a talaj, és el kell tűnnöm Saint Étienne-ből.
— Közben találkát beszélsz meg a riporterrel. Rád számít, de én jövök. Teszek róla, hogy ne ismerjen rám, még ha látott is fényképen.
— Addig is utána nézek, ki is ennek Lisa Rougenak az ex-haverja, és mi igaz ebből a meséből, amit előadott. Ismerek valakit a La Gazette de Loire szerkesztőségéből. Felhívom.
Elővette a telefonját, és tárcsázott. Safya komor arccal bontotta a vonalat a társalgás befejeztével.
— Tegnap délután rendezett egy melodrámát a szerkesztőségben…
— Tehát az abortuszos sztorija igaz.
— Igen, de az ex-pasija rendőr-akadémiás…
— A kurva életbe! Irány a facebook!
Onnan egy „Julien gyűlöllek!” — című poszt nézett velük szembe. Legalább megvan a srác fényképe.
Másnap reggel Safya épp reggeli toalettjét intézte a fürdőben, amikor megszólalt a telefonja.
— Lisa Rouge! — szólt be Mohamed.
— Hozd ide a telefont!
Felvette.
— Nem jelent meg a cikk. Miért? — érdeklődött Lisa.
— Beszéltem a főszerkesztővel, de csak akkor közli, ha az eredeti anyagot megkapja. Ez meg van vágva.
— Az eredetit nem adom oda! Hülye nem vagyok.
— S csak tízezret hajlandó adni érte. Azt mondta, nem akkora hír, hiszen már elég bizonyíték van arra, hogy Maryam Saint Étienne-ben rejtőzködik.
— Aha — hallatszott a kételkedően gúnyos hangnemű válasz. — Akkor adja vissza az anyagot.
— Jöjjön érte. Itthon vagyok.
— Nem estem fejre. Oda nem megyek. Azt hiszem a többi nem telefontéma. Megbeszéljük személyesen. A Rue Montferre sarkán a buszmegállóban várom fél nyolckor — felelte, majd bontotta a vonalat.
Safya megpróbálta visszahívni, de a telefon foglaltat jelzett. A következő kísérletnél már a robot felelt: „A hívott szám nem kapcsolható…”
— Zsarolni akar. Megtudta, amit akart, bizonyosságot nyert. De ez a cím ott van, ahol Maryamot látták először, közel Angélique Abipal lakásához. Miközben én öltözöm, ellenőrizd a telefonszámot! Ez egy Buygues Telecom szám. Hátha bérletes. Találd meg a címét!
Safya még be se fejezte az öltözködést, Mohamed máris jelentette:
— Ott lakik a Rue Montferre sarkán egy saroképületben, a Boulevard Joseph Bethenodon. Így tudott Maryam kámforrá válni! Mire a rendőrség az utca végére ért, ő bement a riporternőhöz. Nála rejtőzködik Maryam!
— Vagy ő maga játszotta el Maryamot… Nikábot és abayát bárki magára ölthet.
— Mindegy, ez a picsa túl sokat tud! El kell kapni! Kiszedni belőle, amit lehet, majd kinyírni. Én fedezlek, ha valami történik, lövök! Vegyél nikábot! Ráér megismerni, ha mellette vagy!
— Az sem jó, ha téged felismernek! Kösd be az arcod, s vegyél napszemüveget!
— Igyekezz! — felelte Mohamed, miközben a gyógyszeres dobozban matatott, s hatalmas flastromot rakott a jobb arcára, mely az orrát is eltakarta. Hirtelen jött egy ötlete. — Felhívom öccseimet, Ibrahimot és Hassant! Két autóval megyünk!
Lisa felöltözve várta az üzenetet. Furcsán érezte magát a golyóálló mellényben. Tükörképe rémesen látványt nyújtott az azt takaró bő ruhában, mely nagyon elütött megszokott testreszűk öltözetétől, s ez gyanússá teheti. Julien, aki rendőr-akadémiásként nem vehetett részt egy ilyen fegyveres akcióban, bűntudatosan próbálkozott megnyugtatásával. Már mindjárt fél nyolc, s még… Végre megszólalt a telefon.
— Madamoiselle Lisa? Rémy őrnagy vagyok a saint étienne-i gyilkossági csoporttól. Én vezetem az akciót — mutatkozott be a férfihang. — Készen van? Beöltözött?
— I-igen!
— A madárkák kirepültek! Két autóval jönnek! Jó ötlet volt az éjjel mindkét autójukra nyomkövetőt ragasztani. Minden mozdulatukat követjük a monitoron. Útra készen? Kicsit késsen el. Jobb, ha beazonosítjuk őket, mielőtt találkoznak. A számítógépen látom a telefonján megosztott helyzetét, a hangját is hallom. Ha megszólal az a kártyás telefon, amelyet az este kapott Legrand felügyelő úrtól, akkor az akció lefújva! Ne vegye fel, hanem siessen vissza a lakására! Ha baj van, nyomja meg az oldalára szerelt a gombot, s az azonnal riaszt bennünket!
— Megértettem.
— Három perc múlva odaérnek, még le kell parkolniuk valahol, csak öt perc múlva induljon! És ne siessen! Én telefonálok közben madame Abipalnak, induljon ő is az utca túloldalán levő taximegálló felé. Ő azzal megy ma iskolába, így biztonságosabb. Reméljük, a halacskák valamelyikükre ráharapnak.
(„Halacskáák? Ezek inkább cápák! Nem, annál is rosszabbak!”)
Az őrnagy alig bontotta a vonalat Angélique Abipallal való beszélgetés után, a mellette ülő és a számítógépet figyelő őrmester káromkodott egyet.
— Eltűntek a jelek! Gyors egymásutánban. Menet közben. Előbb gyengültek, majd eltűntek!
— Hol?
— A mélygarázsnál, a földalatti parkolóban. A föld alatt nincs jel, csak a felső két szinten.
— Onnan gyalog több, mint negyed óra. Autóval három perc. Ezek nem gyalog jönnek! Átültek egy vagy két másik járgányba. Őrmester úr, telefonáljon a Négyes Rendőrkapitányságra, küldjenek ki két egységet, azonosítsák a két autót a rendszám alapján, s bárkit, aki használni akarja őket, vagy akár csak bennük ül, tartóztassák fel őket. Figyelem, fegyveresek, veszélyesek! Minden kijárathoz rendeljenek egy-egy egységet!
A helyzet veszélyessé vált. Más autóval akkor mehettek tovább, ha vannak cinkosaik, akik „felajánlották” nekik a rendőrség számára ismeretlen autót. Vagy autókat. Sőt! Nem azért indultak két autóval, hogy majd egy másikba üljenek át! Legalább két ismeretlen kocsiba ülnek! Ráadásul emberrabláshoz nem elég egy személy, ha autóval rabolnak el valakit! Kell egy sofőr és még valaki, aki fegyverrel fenyegesse az elraboltat.
Miután figyelmeztette a helyszínen levőket a helyzet megváltozása felől, rádöbbent, a két célszemély akár át is öltözhetett egy perc alatt, tehát nem tudják szemmel tartani őket. Az ismeretlenből tűnnek majd elő, miközben ők szemmel tudják tartani áldozataikat. Nem tudja időzíteni az indulás pillanatát, úgy hogy azelőtt már beazonosították a „halacskákat”. Lisa Rouge és Angélique Abipal viszont messziről felismerhetők, úgy öltöztek, így a rendőrség könnyebben követi őket a helyszínen. Sajnos a feltételezett rablók is.
Izzadni kezdett a tenyere. Két civil önkéntes életét kockáztatja. Habozott. Most mi legyen? Ha az akciót lefújja, a Haloumik rájönnek: a rendőrség utánuk szaglászik, és ebben Lisa Rouge és Angélique Abipal cinkosok. Mivel csak indirekt bizonyíték van a kezükben, lehet, nem sikerül sittre juttatni őket, de még az is elég, ha szabadon védekezhetnek az ártatlanság vélelme alapján. S e két nőnek munkába kell járnia. Bármikor merénylet áldozatává válhatnak. Nem, nem szabad őket kitenni ennek!
A térképre nézett. A zöld pont, Lisa Rouge, már kijött a házból, ahol lakott, s néhány lépés múlva eléri a buszmegállót. A kék pont, Angélique Duchamp a zebrán épp most ér át a Boulevard másik oldalára, s arra vár, hogy a piros lámpa zöldre váltson, átmehessen az úton, és elinduljon a Rue Montferre-i taximegálló felé. Az őrnagy maga elé képzelte a helyszínt. Az út szélén, ahol Lisa Rouge halad, autók parkolnak. A Haloumik és cinkosaik akármelyikben rejtőzhetnek, vagy akármelyikkel érkezhetnek, s ha gyanúsat észlelnek, lőni fognak! Ez túl veszélyes! Ott sok a járókelő ebben az órában!
— Őrmester! Hívja a vészszámokat! Akció lefújva! — adta ki a parancsot Rémy őrnagy.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.20. @ 11:13 :: Vandra Attila
