Most torka mélyén alszik a gödör,
mint félbehagyott, hasított gyönyör,
fönt gyökerükbe markolnak a fák,
míg megborzongva néz alá az ág,
a törzsek kérge hallja odafönt,
ahogy veszettként szűköl lent a csönd,
s vén, halott kövek őrzik szerteszét,
a csákányok, és gépek vad neszét,
és őrült liftként jár a pillanat,
míg fölszökik és újra leszalad,
egy imádkozó döbbent, néma kegy,
a bút felejtő, összehegedt hegy,
s ott térdelnek a zöld oltár előtt,
az élve hagyott, ministráns fenyők,
s a nagy lyuk fölött madárraj húz át,
megbámulni a hegy teátrumát.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:01 :: Böröczki Mihály - Mityka
