(Kórházi álom)
Égboltterem.
Hangszerek
zajától rezgő lég,
járjuk a táncot,
suhanva
álomból álomba át.
Forgó szédület.
Kedvesem,
fogjuk
egymás kezét,
s mindenfelé
kék,
kék,
zenekék.
Csak ámulok,
azúrbál a világ!
Mi e varázs,
miféle
lélek-szította láz?
Láttam már annyi hajnalt,
ilyet soha,
pedig
hetvenhez közel
éveim sora.
És éppen most,
amikor
nem tudok
lábra állni.
Vágytól, látványtól
kigyúltan,
maga a csoda,
rossz füllel
zeneszárnyakon
szállni.
Átélve örök versed, Kosztolányi.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:01 :: dudás sándor