Na, szóval az úgy kezdődött, hogy a mesebeli boszorkány nagyon vágyott emberek közé, és azt találta ki, hogy elhagyja kacsalábon álló kétszobás öreg házikóját és megkeresi az embereket. Félt közéjük menni, mert mint tudjátok a boszorkányok talán soha sem voltak fiatalok és szépek, de ő úgy emlékezett, hogy világ életében ilyen randa vén banya volt, jó, néha leadott, vagy felszedett néhány kilót, és kihullott a hetvenkét fogából legalább ötven, amikor felkereste a fogorvosát. Az orvos, varázsló volt, mert igazi boszorkányhoz igazi fogorvos dukál. Különleges orvos volt, mert soha nem emlékezett arra, hogy ők már találkoztak. Azért üsse kő, neki álltak a vasfogak elkészítéséhez, hát, kiderült, hogy van ám más baj is, a bölcsesség fogakat a vén csoroszlya még mindég őrzi. A nagyszerű varázsló fogorvos beküldte az aranyorrú boszorkát az SZTK fogászatára, hogy távolítsák el a fogakat. Ezt rendre meg is csinálták, de a kedves boszorkány annyira ragaszkodott a bölcsesség fogához, hogy sikerült neki minden holdtöltekor megduzzadt ínnyel élni az amúgy is nehéz boszorkányéletét. A fogak ugyan eltűntek, de a helye: fantom fogai fájtak! Az ínye nem vette tudomásul, hogy nincsenek ott, így évente tizenkétszer, de jobb években tizennégyszer átélte a fog kinövésének bűvös, de, fájdalmas varázsát, akkor kezdte érezni, hogy egyre fiatalabb, mert ugye csak a gyerekeknek nő foguk. Nála csak az volt a baj hogy a fog mielőtt ki tudott volna bújni, fogta magát és az új holdtöltéig elaludt, majd holdtöltekor megint duzzadt és fájt. Röntgenezték szegény boszit, már félt, hogy a sok röntgensugár esetleg ártani fog neki. Akkor azt találták ki, hogy ne törődjön vele, csináltassa meg a fogait akkor, amikor nem fáj. Hát, amikor a Hold már alaposan elfogyott, akkor le is vették neki a mintát. Kapott időpontot, akkor mehet próbálni. Elérkezett az időpont, a szegény aranyorrú banya ment a próbára. A próba nem sikerült, mert nem volt jó neki a frissen készült darab. Szorított, nyomot, igazítani itt, faragni ott. Két hét múlva lehet próbálni. Már megint nem jó, mert lötyög. De ezt azzal a csodaszerrel fel lehet ragasztani! Az hamar kiderült, hogy nincs a világon annyi ragasztó, amivel az ő szájába be lehetne ragasztani azt a lötyögő micsodát. Szegény boszorkány szomorkodott. A varázsló, mint kitűnő doktor, éppen fiatal férfi volt, és azt mondta szegény banyának, hogy csináltasson kettőt, egyet holdfogytára, egyet meg holdtöltére. Szegény aranyorrú boszorkány belement a buta javaslatba, mert az ínye térfogata szinte naponta változott. Akkor azt ajánlották neki, hogy egyből csináltasson harmincegyet és akkor nem lesz soha pácban. Mire a két fogsort magáénak tudhatta, már az arany orrát is dubléból kellett másoltatni. Bizony ráment az aranyorr két fogsor kifizetésére, arra már végképpen nem tellett neki, hogy minden napra másikat csináltasson. A hamis orral mégis csak úgy néz ki, mintha… de közben tönkre ment két foga és azok közül, amelyekhez hidalták a csodás felső fogsorát. Azt mondja az új varázsló, hogy ő csak úgy tudja megoldani a gondját, ha kihúzza az összes fogát. Addig, amúgy is már kővé vált csontjaiba be tudják ragasztani a szép míves vasfogakat. De mi lenne, ha mégis inkább lemondana a vasfogakról és csináltatna szájpadlásost, azt nem fogja sajnálni, ha éri valami és azért alig kell fizetni, mondjuk, csak a házát! Miit? Hogy? Az ő kétszobás kacsalábon álló házából… na, azt már nem, akkor hol fogja megsütni Jancsit meg Juliskát, habár, az is megfordult a fejében, hogy azokat fogja megsütni, akik ilyen törvényeket hoznak, hogy egy egész életében dolgozó boszorka ne tudja kifizetni a kiváló, és a szájába illő, rágóképes boszorkányfogakat.
Szegény dublé orrú boszorka fogta magát és elrepült egy lakatlan szigetre. Éppen egy vékony sátrat még tudott venni, ott a déli szigeteken tengődik. Turistáknak jósol tenyérből, így tengeti hétköznapjait, gyűjtögeti a keményvalutát a harmincegy pótfogára.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:00 :: Adminguru
