Andriska hiába ágált az intézeti elhelyezés ellen oly nagy erővel, amit nem is tudott, honnan merített, mert alapjában véve cingár alkatú volt mindig.
Mondhatni nem csoda, hiszen a sóher sógora gondoskodott arról, hogy gyakorta korogjon a gyomra az éhségtől. Volt olyan este, amikor elmaradt a vacsora, pedig már elveszett vézna teste a használtan kapott gúnyáiban.
Később aztán másképpen látta a dolgot, már nem bánta olyan nagyon, hogy bevitték a lelencbe, legalább rendesen kapott enni.
Ahogy nőtt, cseperedett, a nővére ritkaságszámba menő látogatásai, egyre jobban elmaradtak. Volt olyan félév, hogy nem jött egyszer sem. Sok rosszindulatú gyerek az iskolában gúnyolta miatta. De néhány év múlva már nem fájt annyira, ha másokhoz jöttek, hozzá meg senki.
Felnőtt fejjel sokat merengett ezeken a dolgokon, most is, miközben a rozsdaette, rozzant kerékpárjáról leugrott.
— Már megint kilyukadt ez a vacak, és a bolt sincs nyitva, hogy gumit vegyek — mormogta magában.
Királydinnye szúródott a gumiba, itt a senki földjén a homokban gyönyörűen tenyészik ez az átkos gazféle. Ismerte nagyon jól a fent emlegetett gyomot, mert rendszeresen megszúrta a kezét, lábát, miközben mások földjét kapálta, gyomlálta.
De legalább dolgozott, nem úgy, mint néhány falubéli férfi, akit ismert. Azok csak a segélyt várták hetente. Na meg a kocsmába tódultak, mihelyt a pénzt megkapták. Néhányszor őt is becsalták, jól esett egy pofa sört legördíteni a kiszáradt torkán. Nem szeretett bemenni, mert a többiek sokszor kifizettették vele a körüket. Tudták úgyis elfelejti, hányadik rendelésnél járnak, és ki fizetett utoljára. Ilyenkor mindig elszomorodott, hogy ennyire rászedhető. A kocsmaajtón kifelé menet, hallotta, hogy gúnyosan röhögnek rajta. Ököllel ütögette a fejét dühében, elkeseredettségében, de ez sem segített semmit rajta, buta és kész.
A kocsmázások után rögvest bűntudat kerítette hatalmába, mert az atya azt mondta, ne verje el a nehezen megkeresett pénzecskéjét. Sok okítást kapott tőle, felnézett rá, mint ahogy Istenre is.
Az ő kertjét is gondozta, persze ingyen, mert tőle nem fogadott volna el pénzt. Gyakran hozott neki valami harapnivalót, ha megkondult délben a harang. A paptól tudta meg, miért harangoznak délben, és még sok érdekes dolgot tanított neki. Bár nem sok maradt meg a nehéz fejében, többnyire kiszóródtak az ismeretek.
Ki tudja hová lettek ilyenkor. Talán fent lebegnek a csillagok között a tudás magvai.
Tudta ő, hogy mások sokkal okosabbak nála, neki valahogy nem ment a tanulás, már gyerekként sem. Azóta dolgozik a falubéli kertekben, főleg tavasztól őszig. Azután pedig egy időre megáll a világ számára. Már most, előre aggódott a téli, fagyos éjjelek miatt. Házának ablakait régen kiverték a rosszakaró suhancok, besüvített rajtuk a jeges szél, arcára dermesztve keserű könnyeit.
De nem tudta otthagyni a szülői házat, pedig a pap odavenné őt télire, csak tüzelni kellene, meg fát hasogatni cserébe, de még gondolkodik rajta, ha lesz ideje rá.
Ezeken a kegyetlen téli éjjeleken Istenhez fohászkodott, hogy legalább ne fagyjon meg, mint a szomszéd tanyában Géza, tavaly januárban.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:01 :: Nagygyörgy Erzsébet
