Elsőkét fog. Kezdetben fehérek.
Később sárgák. Majd
mindkettő lukkal,
majd az egyiket, a másik tartja…
végül egy fogó, aztán egy tompa,
szabálytalan puff.
Kuka.
A főorvosi szék mellett balra…
Fontos ez?
Mi az eleje majd a vége ennek az egész
vershalmaznak?
Te, Ti döntitek el? Joggal?
A romlandó mulandóságot a fogakban…
meg másban, és engem,
ebben az átkozottul kényelmes közben,
amibe be(le)kerültem, pedig nem kértem,
csak így alakult!
Ma reggel is megmostam – az összesen túl –
a két koronát, meg a köztük lévő,
a pont hozzájuk sárgított hidat.
Várom, hátha – valami – jobb lesz, vagy
rosszabb;
tudva: minden híd leomlik egyszer,
s minden derék eltörik.
Az enyém is.
Ha vizsgálják, ha nem.
Ez van. Meg, hogy egy mosolyt kérek.
Most.
Viruljon a sok fogsor,
s ha már az enyém nem,
akkor mi van?
„Így jártál. Szegény!”
Ravatal – Start. Majd.
(Bicske, 2018 április 29.)
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:00 :: Pilla S.M