SEBZETT LÁTSZAT
Acsarkodó, semmirekellő ígérgetők s mihasznák társaságában csapong még magára hagyottan a prófétás-remete gondolat: halhatatlan romantikák kellenének gyertyafényesen megálmodott, szent vacsorákhoz s nem olcsósított, prostituált-szavak! Mennyi tétován árvaságra ítélt emberi vágy rágja szüntelen ártatlan lelkeinket! Mintha egyetlen mélybe-rejtett dobbanás visszhangzana a lélek-mélyben kitörni készen s a tátongó szakadék-mélységek felé bámulna szüntelen az Ember éberen, kitágult pupillákkal!
Sejtelmek s konkrét valóság vezény-szólamai gyakran összekeverednek; néma csendek falazzák be önmagukban tenni vágyásom! Hangos dübörgéssé fajul ziháló szívverésem s vérpályák titkos sikátorán a Mindenség még megélhető pillanatairól ábrándozom! Vajon a láthatatlan jövőre is fel lehet-e készülni az átérezhető Jelenben?! – Érzéseim kimondatlansága még egyre környékez: fekete szirmos pillangóként elszáll, mint kósza fuvallat, majd váratlan meglepetésként még visszatér!
Rámszűköl a bennem megriadt örök gyermekénem, mert sejtheti nem maradt szikrányi irgalom sem méltatlan ember-szörnyetegekben! Elrongyolt álmaim maradékán papírra bízott gondolataim merengnek mint könnyen lebbenő hajócsodák! Lélek-magányom így is régtől fogva benépesített: vonzások s taszítások rejtett, spirál-mágnesei képletében próbálnám önmagamat kifejezni egészben nemhogy maradék hitem meggondolatlanul visító sínekre dobjam…
Orvgyilkosként rám les, figyel, becserkészne már, ha hagynám a Lét s már alig várja, hogy mások helyett fejemet vegye! Önmagamba komiszul visszahull a fájdalom! Jó volna már enyhet találhatni Valaki mellett, ki elfogad!
