– Mögöttöd az öbédöt, pörzökútor társam?
– Ögy fél tábla paprikás szalonnát, völö jó szölöt könyörököt, s hozzá öklömnyi hagymát. Kipirult a szömöm is. Olyat látok, mintha délibáb jönnö abból az irányból.
– Nöm, én kövösöbböt öttöm, de sokat ittam, mög mörnék ösküdni a Rúzsa Sándor kalapjára, hogy ögy lovas jön.
– És nöm fél tőlünk?
– Úgy látom, nöm.
– No akkor pörgössük fölé a röttögést!
Az idegen, túlsúlyos lovas, lováról körbe tekerintett bajsza végét fölsodorta, kalapot emelt, és erős homlokráncolással, valamint némely fontoskodó odamorgással rájuk köszönt.
– Jő nöpöt, pörzökútör öröim!
– Jó napot, idögön! Mit körös itt, és miért böszél ilyen túlságosan özve?
– Tanulmányaim során, pontosabban sörén mögjögyöztöm, hogy Szöged környékén nöm löhöt “ö” nélkül böszélni.
– Mi az a tanulmány?
– Tönülmény, hölyösön.
– Akkor tönülmény?
– Könyvököt rágtam.
– Nagyon éhös löhötött!
– Maga ögy kötökvő, csúnya, rösszcsönt pörzökútor. Mölyikük itt a nagyobb rangú?
– Én volnék. Józsi, tö nézz körül, hátha találsz ögy mögfölölő fát!
– Itt, a möző közepén, pörzökútor uram? Nem találtök. Bár amott, akarom mondani ött, nyökörög ögy ajtó.
– Te Józsi, öz a Rúzsa Sándor!
– Na, öz a ti bajotok, még a növét söm tudjátok röndösön kimöndani. Nöm Rúzsa Sándor, hanöm Rőzsö Söndör!
– Önnök még igaza is löhöt… Magának mi a növö, kurta köpcös idögön?
– Höfi Göző volnék, a huszadik századból. Motorkörékpáron zötyögtöm ögy darabig, mielőtt a lóülés tudományával ösmörködém, mört volt ögy mondásom. Nöm várom mög, hogy kötölöző lögyön az, amire most jögököt köptök. Nököm nincs hozzá ködvöm, özért múltbajáró, időlövöglő paripára ültöm, és mört jól ösmöröm özt a kort, idö köcögtöm.
– Öngöm idögösít, ahogyan öz böszél, akasszuk már végrö föl valahová!
– Nököm mösszirö ölér az ujjom!
Tizenhat méter távolságról megpiszkálta az őt molesztáló perzekútor orrát.
– Nö, öz lipicain lovagol!
– Pörzökútor uram, ló öz mint a magáé!
– Dö mi az a Höfi Gőző?
– Én volnék, mint möndöttöm.
– Mögö tudja hol található a Rúzsa Sándor, bocsánat Rőzse Söndör?
– Hogynö tudnám! A morci tartózkodási hölyöit töljösön dokumentálta Móricz Zsigmond.
– Ki az a Móricz Zsigmond?
– Nö türölmötlönködjön úgy, pörzökútor uram! Majdcsak mögírja ögyször.
– Tö Józsi, most az ögyször hagyjuk a mözőn himbálózást, bö köll vönni özt az ömbört. Kap ögy ögyönruhát, mört törvénytisztelő, röndös. Aztán majd a Rőzse Söndör – micsoda név – nyomára vözöt öz ö Höfi Gőző.
Igen nehezére esett neki a fogdmegruha felöltése, de már ki is ötölte, hogy az igazi betyárok nem a pusztán, nádasokban, apróbb, nagyobb erdőkben, falvakban serénykednek, hanem a ronda Honda panda-banda belberkeiben. Így, gondolt magában a smasszersereg egyedeiről. Egyrészt tényleg nem találta őket vonzónak, sokkal kövérebbek voltak az átlag kasza-kapa forgatóknál, másfelől előbb motorral szándékozott idő-visszautazni, egy Hondán. Csak azért nem tette, mert rájött, hogy a benzinkút utó-itatórendszer rendkívül gyenge, abban az időben, a nullás fokozat alatti, lóitatóvályúk viszont mindenhol akadtak.
Így aztán, a Sándor-Söndör duhaj ember, miután egy szkandermegmérettetésben Höfi letörte a kezét, elfogadta titkos barátságát.
Höfi mindig egy lépéssel előbb értesítette, ezért tudott a Söndör még viszonylag hosszú ideig közkedvenckedni.
Az egész akció hatalmas haszna az, hogy a tizenkilencedik századvég embere megismerhetett egy Höfi Gőző, nyugodtan mondjuk ki, Hofi Géza kaliberű perzekutort. Bár így lett volna! Vagy mégsem let volna jó? Akkor mi mit kaptunk volna belőle, még így, össze-vissza időutazva is?
