Úgy vigyázz rám,
mint sarjadó virágra
kertész cserzett keze vigyáz,
hisz gyönge és érzékeny vagyok.
Pedig hányszor ígértem
holnap elvezetlek szilárdságom ösvényén,
s csillag szórta partra érve,
fürdetem arcom a magasban,
a mennybolt tetején,
de az úton oly némaság honol,
megbénulok…
Az imák kis vándormadarak
felhőkben mosakodnak
és én…szárnytalan vagyok.
Tisztátalan!
Óh Uram!
Hogy óvsz meg engem magamtól?
Ember vagyok.
Szilánkosra zúzott tükrömben,
hamis képmásod zokog…
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:00 :: Lantos Tímea
