1858 nyarán szokatlan meleg volt. Idősebb Rigó János izgatottan toporgott a háza udvarán. Második gyermekét várta. Felesége, Kovács Mária nehezen bírta a meleget, na meg a hasában mocorgó második gyermeket. Szent Istvánkor férje még elment egy mulatságba zenélni. Másnap hajnalban tért haza, és utána nem mozdult ki a házból, noha hívták muzsikálni. Két nap vajúdás után megszületett a második gyerekük, aki a keresztségben apja nevét, a Jánost kapta.
Ahogy cseperedett, egyre jobban érdeklődött a zene iránt. Talán öt éves lehetett, amikor megkapta élete első zeneszerszámát, egy hegedűt. Örült nagyon az ajándéknak, de nem volt teljes az öröme, mert a hegedűn nem volt egy húr sem. Apjától nem merte elvenni, mert ismerte annyira, hogy ha rájön a dologra, abból nagy verés lehet.
Már akkor látogatta a templom vasárnapi iskoláját. A tanító, amolyan zenekedvelő ember volt. Hegedült. Egy vasárnap Jancsi, kihasználta az alkalmat, és ellopta a hegedű húrjait. Ám hamar rájött a tanító, hogy ki is volt a bűnös. Nem nyugodott bele, hogy csak pár fülcibálásban részesítette Jancsit, és hogy nagyobb nyomatékot adjon nemtetszésének, belökdöste az espereshez.
– Tudod mit tettél? – vonta felelősségre az esperes úr.
– A lopás nem szép dolog, és benne van a „Tíz parancsolatban” is, hogy ne lopj. Milyen büntetést adjak neked?
– Bármire hajlandó leszek, csak két dolgot kérek: ne szóljanak az apámnak, és hagyják meg nekem a húrokat. Ha módomban lesz, megfizetem a tanító úrnak az ellopott húrok árát.
– Rendben van fiam. Megbocsájtok neked, és remélem Istennél is bűnbocsánatot nyersz. Amíg nem kérsz bocsánatot a tanító úrtól, addig minden nálam marad. De mondd csak, miért nem kértél apádtól húrokat, hiszen ő is zenész?
– Mert ő nem akarja, hogy belőlem is prímás legyen. Más pályát szánna nekem. Ezért kértem, hogy ne szóljanak neki. A tanító urat is kiengesztelem, ha ide tetszik hívni.
Az esperes behívatta a tanító urat.
– Bocsánatot kérek tanító úr, többé nem fog ilyen előfordulni.
Az esperes átnyújtotta Jancsinak a „kincseit”.
Jancsi szinte naponta kiment a mezőre, az erdő szélére, és gyakorolt, versenyt trillázva a madarakkal. A közönsége, az erdő, mező lakói igazán hálásnak bizonyultak. Ám az apja tudomást szerzett a dologról. Maga mellé vette, és tíz évesen már az apja bandájában muzsikálta végig a szüretet.
A falusiak hamar megszerették. Az apja a legközelebbi útjára magával akarta vinni a fiút is, mint a banda tagját, de az esperes közbe szólt.
– Ne sértődjön meg, de magam akarom kezembe venni a fia sorsát. Akad még helyette, akit erre az útra tud vinni, mert ha jól tudom, Jancsival együtt tizenegy gyereke van már.
Az idősebb Rigó János kénytelen volt belenyugodni, hogy mások kezébe fog kerülni a fia további sorsa.
Az esperes Székesfehérvárra vitte Jancsit, ott rábízta Simpliciusra, alias, Barcza Józsefre, aki a Magyar Királyi Kávéházban működő együttesnek a prímása volt. Barcza nem csak Magyarországon volt híres zenész. Ismerte szinte fél Európa. III. Vilmos király, Hollandiában érdemrenddel tüntette ki.
– Faragjon belőle jó muzsikust mester, mert van tehetsége – bízta rá a kis Jancsit Simplicius mesterre.
– Oda fogok rá figyelni, búcsúzott el az esperestől.
folytatás következik…
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 14:59 :: Adminguru
