H.Pulai Éva : Elhunyt Seres László

Szomorú évkezdés a Torony falai között. Seres László is elment… Legyen nyugodt örök álma.

 

 

 

 

 

Seres László: Óhaj

 

Jó lenne mindig

Olyannak  látszani

Amilyen vagyok

S olyannak maradni

Amilyennek szeretném

Hogy lássatok

 

 

„A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.” (Seres László)

 

 

Seres László: Születtünk

 

Születtünk, mint a szembe csordult nap
hajnalfénye az égbolt üstökén.
Mint első lélegzet ébredés után,
míg tisztaság kristálykönnyben fürdet. 
Menny se dörgött, szó se hangzott, csak a perc
osztozott rajtunk a végtelennel.
Olyannak látott, milyenek nem leszünk
se ércbe öntve, se kárhozottan 
bűneinkért életre ítéltetve,
hol nincs kijelölt út, zsákutca, útvesztő.
Megyünk, besározódunk, megtisztulunk.
Azt se kérdezik többé, hogy merre.

 

 

 
Forrás: Facebook, Seres László oldala

 

Legutóbbi módosítás: 2019.11.19. @ 09:15 :: H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1146 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva