Még menekülés közben
történt, hogy elvesztettelek,
és azok a fényes, fekete szemek
már csak néha nyíltak arcom előtt,
reggelente vagy délelőtt,
ha hétvégére kaptam jegyet.
De nevettünk és sírtunk
sokat, és én szóltam is meg nem is,
hisz nem tudtad, de akartalak,
csak még féltem… így éjjel ébren,
képzeletben öleltelek…
de ott aludtam… titkon, s mindig veled.
Utolsó gondolatom
messzi ágyad körül könnyezett,
hogy érezted-e…meglehet,
mert az első a kócos fürtjeidet
simította át, és némán súgta:
nagy a világ… te csak aludj csendben,
én itt leszek.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 14:59 :: Kiss-Teleki Rita