Nincs már olyan, hogy nélküled,
látom magunkat – én ágyban fekve,
vékony kezem a kezedbe
kapaszkodik, hófehér ízület.
Öreg szerelem és abban
tükörtekintet – és már csak annyit
veszek észre zilált-morbid
önmagamból, mi belül maradtam.
Jaj úgy láss Te engem szépnek
mosolyban élőn, csóktól reszketőn,
mint káprázat a hegytetőn,
ahogy haját engedi a szélnek.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:52 :: Kiss-Teleki Rita