a rinoszéroszok nem mentek fel a hegyre
kihalt álmú völgyben porladoznak léptünk
alá ki tudja meghagytak némi villanást tüzet
emlék ha észrevehetnénk mozgóképünk
bejátszását pont egy kőbe rúgtam nyaki csont
mozgatója talán lapátnyi fogakkal lecsapott a zöldre
emberkezdeményre képzetlen képzelet osont
csillagot festeni alkonyatok utáni szürkeségre
sugarak kardjába dőlt és éjszaka angyal-titkokat
bömböltek a fák csend-ideálok lehetőségeire
várok zászlósan kibékítetlen mint a háborúkat
szító szellem-szerelem a galamb maradt kívülre
tollazatán a zöldarany színnel vergődése
megőrződik a pupillák gyűjtőlencséjébe vont
körben míg belül a pusztulás státusz-vége
légáramlással visszavetíti azt a képi akkort
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:52 :: dudás sándor
