Használia
Államforma: határtalan
Beszélt (érzelmi) nyelv: ’’újszeret”
Pénznem: 1 Használ= 100 Kilóra
Vallás: Újszentély
Történetünk egy méltán neves ősnép a magyarok által egykoron lakott kies Kárpát-medencében játszódik napjainkban.
Három fiatal barátnő beszélget az Újszentély egyik vallási központjában, egy nagyvárosi plázában. (ahol a főpapot konzumidiótának nevezik) Annak is egy ’’újhangulatos” (csupa gép, csupa giccs, csupa kütyü, csupa csicsa) kávézójában. Itt kérünk külön elnézést a kávétól, mivel az nem tehet semmiről.
– Képzeljétek, a minap a parkban egy férfival összeakadt a tekintetünk! – kezdte el izgatottan újságolni az egyik. A másik kettő a szokásos semmitmondó nézéséből átváltott érdeklődőre.
– Arra lettem figyelmes, mintha valaki engem nézne, – mélyedt volna máris bele a beszámolójába az ivarérett süldőlány, mire izgága módon hirtelen a szavába vágott a padtársa, Vazelinka: – és tényleg úgy volt?
– Egészen kirázott a hideg, majdnem rosszul lettem! –folytatta beszámolóját Sopánka.
– Micsodaaa? Egyenesen a szemedbe nézett? A lényeg tükrébe? Nahát, ez hallatlan! Hiszen ez egy elavult ismerkedési forma. Szerintem már rég betiltották, legalábbis azt hiszem erősen javallották az embereknek, hogy hagyjanak fel vele, mert valószínűleg káros lehet. – tört ki fejcsóválva, mint egy vulkánból, az egyik ottani hozd-test (régebbi nevén hostess), a frissen végzett Plázacica, aki platinaszőkeségével tökéletesen testesítette meg a nyaliwoodi szépségideált.
Ő év elejétől már a vallási központban dolgozott, míg a többiek még csak álmodni sem mertek az esetleges felvételükről. Nagy kiváltság volt ám a plázában elhelyezkedni!
– Igen! Ez borzasztó! Ahelyett, hogy a melleidet bámulta volna nyálcsorgatva. Az olyan imponálón macsós pasis ösztönös. Azt hiszem újszeret órán ezt tanultuk a nemérez fejezetnél. – csillogtatta meg korlátolt tudását a kis Vazelinka.
– Ne is mond! Ha így hagytad volna neki folytatni, még megfogta volna a kezed! – intett óva a néhány évvel idősebb, ezáltal alanyi jogon még bölcsebb Plázacica.
– Fúúúj! A kezét? Ez mennyire maradi! – csatlakozott újabb gondolatával a beszélgetésbe a harmadik barátnő
. –Ahelyett, hogy azonnal erősen a hátsómba markolt volna, nem? Minimum. Mégis csak szóból, akarom mondani markolásból ért az ember. – somolygott Sopánka. – és diszkréten belenyalt a kapucsínója habjába.
– Így van! – vágta rá lelkesen Vazelinka, aki közismert volt a sikamlós fantáziájáról, meg a hátulról mellbe beszólásairól. Épp onnan kapta a nevét. Majd így folytatta:
– Aki sokat markol, az keveset érez. Az érzelem, – vagy, hogy is hívják azt a közel kihalt, betiltott ósdi viselkedési formát, – teljesen összezavarná az emberek agyát, gondolatait. Lehet, az egész ország leállna, ha a lakói elkezdenének komolyan érezni egymás iránt. Talán még az ország neve, Használia is veszélybe kerülne! – riogatott a kis csitri, megcsillogtatva íkúnuku hányadosát, majd némi síkosítót kent a kezeire. A többiek érdeklődve figyelték a mozdulatait.
– Áhh, semmi komoly, csajok, csak a téli hideg szél kifújta a kezeimet.
– Az más. – fanyalgott csalódottan Plázacica, mert azt hitte hamarosan valami pajkosan éles fordulat, akció veheti kezdetét.
– Na, de lányok! – intette őket türelemre Sopánka felemelt mutatóujjával.
– Nagyon elkalandoztunk a kiindulási ponttól, és még nem fejeztem be. Visszatérve a fickóra, aztán valahogy mégis szóba elegyedtünk. Nemsokára azzal hozakodott elő, hogy meghívhatna-e egy italra, kellemes beszélgetésre. Nem ám – Tetsző, gyüssz? Kő kóla? – alfahím beszólások, hanem egyenesen bele a közepébe, nyálas udvariasan invitált.
– Na, jó, mi bajom lehetne belőle, a potya mindig jól jön, beadtam a derekam.
– Így is van, a pasikat balek módon ki kell használni! – vágott ismét közbe Vazelinka.
(nem véletlenül lett Használia az ország új neve. A szerző)
Sopánka fejcsóválva, de elnézően sóhajtott egy unottat, gépiesen babrált egyet lángvörös fürtjein, majd ismét folyatta történetét:
– Eltelt közösen fél óra. Ennyit nem igazán szoktam csevegéssel tölteni hímmel. Meg kell, mondjam, azért nem is volt olyan rossz, kellemesen elszórakoztatott. Mintha már kezdtem volna érdekesnek találni a fazont, amikor láttam rajta, hogy egy újabb összenézésnél óvatosan meg szerette volna érinteni a kézfejem. Amolyan jelzésértékűen, tudjátok. Már közelített hozzá.
– Hogyan? Micsoda egy perverz! Ahelyett, hogy nyíltan a combjaid közé furakodva a szoknyád alá nyúlt volna. Erre neked jön ezzel a zaklató fordulattal! – méltatlankodott Plázacica, Vazelinka pedig színpadiasan az arcába temette egy pillanatra a kezét, így demonstrálva megdöbbenését.
– Hát ez az! Azt hittem lányok, hogy a sötét középkorba süllyedtünk vissza. – legyezgette arcát kínos zavarában Sopánka, és azonnal kigombolt még egy gombot a dekoltázsán, hogy jobban kibuggyanjanak az észérvei.
– Ez valami borzalom! – szörnyülködött a kezét összecsapva Plázacica. Ilyen nálunk még nem fordult elő, és gondoskodni fogok róla, hogy a kidobófiúk azonnal kiszúrják az esetleges ilyen renitenskedő szatírokat. Ezért lehet év végi bónuszként még dicséretben és jutalomban is részesít a főnökasszonyunk, a plázapicsa.
– Aztaaa!!! – hüledezett tátott szájjal egyszerre mindkét barátnő. – Még a végén alaposan feltölti az egyenlegedet Használlal, aztán bárkit és bármit megvehetsz belőle kilóra! – futotta el a csajok arcát a sárga irigység.
– Ó, köszönöm lányok, annyira jó, hogy számíthatok az irigységetekre! Ilyen fantasztikusan utálatos barátnőim már régen voltak. Hiába, na, nagy kincs ez manapság. – rebegte Plázacica, az arcán valami túlvilági fénnyel.
– No de halljuk, mik történtek még? – kíváncsiskodott Vazelinka.
– Hát jó, legyen. – suttogta affektálva Sopánka, és így folytatta:
– Miután percek alatt kiismertem az olyan alattomos szándékait, mint érdeklődés, közeledés, udvarlás, érzelmi kötődés, házasságkötés meg még megrázóbb dolgok, röviden kiadtam az útját. Hát mit képzelt rólam, hogy milyen lány vagyok? Esküvő után meg azonnal rám rontott volna a gyermekvállalás ötletével. Tisztára az őskorba akart visszarángatni. Még, hogy szülés! Különben is, minket sem anya szült, hanem csak úgy lettünk. Szóval mire észbe kapott volna, faképnél hagytam.
– Nagyon jól tetted!
– Büszkék vagyunk rád! – kontrázott egymásra hangosan Vazelinka és Plázacica, majd gyorsan hozzátette még a következőt:
– Még, hogy feleség? Hát hol él ez, meseországban? Az ember lánya legyen skalp, strigula vagy zsákmányállat, vagy minek is mondják a csúcsragadozó pasik.
Sopánka pedig még tovább fokozta a tragikus feszültséget: – Még vihogni is elfelejtettem, annyira mellbevágott az egész, Pedig az olyan nőiesen lotyós. Ugye, lányok? – várta a megerősítést felzaklatva.
– Így van! – Igen! – nyugtázta azonnal emelt fővel a két másik kis lotyó.
– Adjunk magunkra, csajok! A szintet tartani kell. – nyilvánult meg jó hangosan Plázacica, és mint valami díva, fölényesen körbehordozva tekintetét az egész kávézón. Épp csak a koronát nem igazította meg a fején. Bár ki tudja? Később még arra is sor kerülhet.
Mindhárman nagy sóhajtásokkal lélegeztek fel, hogy a történet ilyen pozitív fordulatot vett, habár a rémült borzongás még jó pár percig velük maradt.
Ekkor szerencsére felébredtem a rémálmomból, feléd fordulva hosszan néztem az arcodat, és egyetlen szó ötlött fel bennem: Gyönyörűm. A következő pillanatban viszont már össze is rezzentem. Lopva körülnéztem, hogy ez most a valóság, vagy értem is jönnek a kidobófiúk?
2019. 02. 05.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 14:59 :: Király Attila
