A minap elidőztem
jó apám sírjánál,
csönd volt és nyugalom,
hogy álltam a fejfánál.
Csak mi voltunk ott ketten…
és az emlékek,
kihoztam magammal
s nézem a fényképed.
Fiatal voltál még,
ma is élned kéne!
Szép volt az életed,
de nem küzdhettél érte.
Negyvenöt évig
doboghatott szíved,
addig égett gyertyád,
addig tartott hited.
Testvéreid is
elmentek sorban,
egyikük sem volt
még az öregkorban.
Én is túl vagyok
már a negyvenen…
Mit is örököltem?
Ne tudjam istenem!
Bár a szívem berzenkedik,
el-el szorul néha,
szeretnék még élni.
Boldogan. Jó volna.
Nem félem a halált,
de sok mindent sajnálnék,
mit itt kellene hagynom,
ha lehetne még várnék.
Nem adom fel könnyen,
de ha mégis meghalok,
várnak fenn az égen
a ragyogó csillagok.
Közöttük fog
szárnyalni a lelkem,
s vigyázok azokra
akiket szerettem.
Fel fogok én ülni
a Göncöl szekérre,
s ki nagyon akar, láthat
ha felnéz az égre!
