Árvalányhajadban ott motoz a szél,
fénycseppek gyűlnek szemednek mély tavába.
Szíved most is oly hűvös, rideg acél,
tán a vágy hevével rést ütök falán ma.
Hű szerelmem érezd, lásd, s lelkedbe vésd,
én hiszem, szerelmes, bús szívem nem téved.
Űzd ki lelkedből a téli dermedést,
s illatos virágmezőt teremtek néked.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 14:59 :: Nagygyörgy Erzsébet
