Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás – tengeren egy csodálatos országban élt egy meseszép leányzó a szüleivel. A kicsinyke házukban boldogan éltek volna, ha nem lettek volna olyan szegények, mint a templom egere.
Édesapja hiába túrta egész nap a földet alig keresett valamit, amivel eltarthatta volna a családját.
Ez a lányt nagyon bántotta. Amikor senki sem látta keservesen sírdogált a pajtában.
Egyszer, amint éppen a szegénységükön kesergett, amikor váratlanul megjelent egy kisegér és vigasztalón mondta:
– Ne sírjál, te lány! Kár a könnyekért.
– Hogyne sírnék egérke – válaszolta szipogva – Olyan szegények vagyunk, hogy mindenki csúfolkodva mutogat ránk.
– Ne törődj ezzel! Meglásd, nemsokára minden jóra fordul.
– Köszönöm, hogy vigasztalsz, de szegénységünkre nincsen gyógymód. Drága szüleim éjt nappallá téve dolgoznak, de mégsem jutunk előbbre.
– Ha megfogadod tanácsomat, akkor hamarosan ti lesztek a környék leggazdagabb emberei. Növeszd meg a hajad, amilyen hosszúra csak tudod! A többit majd meglátod.
A lány elnevette magát:
– Ha csak ezen múlik. Ez nem kerül semmibe, de tudom, úgyis csak ámítasz, hogy jobb legyen a kedvem.
– Nem úgy van ez, te lány! Higgyél nekem! De cserébe, arra kérlek, ettől a naptól számítva három évre legyél a feleségem!
Ezen a lány annyira nevetni kezdett, hogy még a szülei is felfigyeltek a hangos hahotázásra.
– Mi lelte ezt meg? – kérdezte az anyja a férfitól.
– Bizonyára szegénykének az agyára ment a nyomorúság – válaszolta szomorúan az apja.
Teltek múltak a napok. Ki tudja, miért a lány hallgatott az egérkére és növesztette a haját. Ahogy repültek egymás után a napok, hetek, úgy lett egyre hosszabb a haja. Hiába mondták neki, hogy nem ártana levágni belőle egy keveset, mert még rálép a lábával, és elesik, de nem fogadott szót, inkább azon ügyködött, hogy minél hosszabb legyen. Nem volt rest napjában többször is megfésülni és különféle népi kenceficékkel kenegetni, hogy jobban nőjön.
Egy nap már tényleg olyan hosszú volt, hogy leért a földre. Amerre csak ment a haja az utca porát söpörte.
Nyári délutánonként kiült a ház elé a kispadra, és amint ott üldögélt és a madarak csicsergését hallgatta a közeli fák ágain, egy idegen, öregember ékezett a faluba.
Az útja a lány előtt vezetett el. Mindjárt észrevette a hosszú haját, és hozzálépett:
– Macska harapja le az orromat, ha láttam ilyen hosszú hajat, ami aranyból van. Pedig én vagyok a király fodrásza, és éppen póthajért megyek a hetivásárba, mert a királyné hullatja a haját. Milyen jó lenne, ha eladnád jó pénzért. Ígérem Őfelsége nem lesz szűkmarkú.
A lány egy kis gondolkodás után ráállt az üzletre, mert hiszen úgyis kinő majd a haja. Beszaladt a házba és hozott gyorsan egy ollót, amivel egy nyisszantással levágta, és átadta az öregembernek.
– Itt a hajam, de remélem nem csap be, és valóban jó pénzt kapok érte – mondta.
– Igen aranyoskám, de most nincs nálam annyi pénzmag, amennyit a hajad ér. Ezért arra kérlek, holnap gyere a várba és ott a királyi fenség kifizet!
Amikor anyja megtudta, milyen ostobaságot követett el, majdnem megtépte a megmaradt haját a feje csúcsán. Mindennek elmondta, amiért a falu csúfjává tette magát. De már a hajat nem lehetett visszaragasztani. Újból hetekig vagy talán hónapokig kell várni, míg megnő. Amint az anyja és apja jobban megnézték a lányuk kobakját, ők is látták, hogy porontyuknak aranyhaja van.
– Ezt azért már nem hagyom annyiba – pattant fel a lány anyja – holnap elmegyek veled a királyhoz, és elkérjük a hajad árát.
Így is tettek. Kora reggel felkerekedtek elmentek a várba, ahol már nagy meglepetésükre várta őket a király.
– Nagyon jót tettél a feleségemmel, akinek a szomorúságtól kihullott a haja. Ma van egy éve, hogy egyetlen magzatunk elveszett egy vadászat alkalmával az erdőben. Bizonyára a vadak felfalták, igaz soha nem kerültek elő maradványai. A fiam öreganyja és dédanyja is emészti magát a szomorúságtól. Ők is már majdnem kopaszok, ezért kérünk, növessz még hajat nekik is. Ne félj, aranyában veszem meg fejed ékességét!
Hogy ezt bebizonyítsa intett az egyik szolgának, aki három zsák aranytallért hozott be a trónterembe.
– Ennyit fogsz kapni a fiam öreganyjáért és dédanyjáért is. Csak siess megnöveszteni a hajad!
A lány és az anyja nem akartak hinni a szemének. Még szerencse, hogy a férfi is elkísérte őket ökrös fogattal, mert különben nem bírták volna hazavinni a három zsák aranytallért.
Egyszeriben elmúlt a szegénység. A falu leggazdagabb gazdái lettek. Többé nem kellett koplalniuk és vadsóskát rágcsálniuk, ha megéheztek.
Valami csoda folytán napok alatt a lány haja újból megnőtt és vihették az aranyhajat a királyfi öreganyjának. Harmadszorra is ugyanez történt és a dédi fejére is szép aranyfürtök kerültek.
A király minden egyes alkalommal állta a szavát, egy garassal sem kurtította meg őket. Most már nem csak a faluban voltak a leggazdagabbak, hanem a környéken is. Mindenki méltóságos uramnak, az asszonyt meg tekintetes asszonyságnak és a lányukat meg grófkisasszonynak szólította.
A lány egészen megfeledkezett az egérkéről, főleg azt felejtette el, hogy az volt a kérése a tanácsért, legyen a felesége.
Amikor talán a legnagyobb vigasságba éltek megjelent az egérke és benyújtotta a számlát:
– Letelt a három év. Kitűzhetjük az esküvő napát.
Volt nagy riadalom a családban. A szépséges aranyhajú lány, hogyan legyen ennek a parányi teremtésnek a hites felesége? Ki hallott már olyat, hogy egy lánynak egér a férje? Milyen házaspár lesz belőlük?
Reszketve várták, mi fog történni. A lány hangosan elpityeregtek magát:
– Drága kicsi egérke, jót tettél velem és szüleimmel, nem szeretnék hálátlan lenni, amiért segítettél nekünk, de nem lehetne mégis, hogy a fajtád közül választanál párt magadnak?
– Hiszen onnan választottam – nevetett az egérke – Tudd meg én nem egér, hanem királyfi vagyok. Ugye édesapám elmesélte a történetemet? Nem faltak fel a vadak, amikor vadásztak, csak egy öreg kan elátkozott, amikor párját meglőttem. Ezt az átkot csak egy fiatal lány csókja oldhatja fel. Ha most megcsókolsz, akkor azonmód királyfivá változok…
A lány meg sem várta, hogy az egérke befejezze, egy gyors mozdulattal felkapta és egy cuppanós csókot nyomot feje búbjára. Abban a pillanatban a kicsi, cincogó állatból egy daliás királyfi lett.
A két fiatal azonnal átölelte egymást, majd rohantak a királyhoz, bejelenteni az örömhírt, aki nagyon boldog volt, hogy előkerült fiacskája. Örömét csak fokozta, amikor a királyfi mondta, hogy feleségül veszi az aranyhajú lányt.
Hamarosan olyan nagy lakodalmat csaptak, hogy a hírére a fél világ összesereglett, és mindenki annyit ehetett, ihatott, amennyit csak tudott.
Amikor jól kimúlatták magukat az öreg király ünnepélyesen átadta fiának a királyságot, mert tudta, ha véletlenül a kincstárból elfogy az arany, akkor csak a királyné hajából levágnak egy fürtöt, és újból gazdagok lesznek.
Talán így volt, talán nem, ha nem hiszitek, járjatok utána.
Itt a vége fuss el véle!
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 14:59 :: Apáti Kovács Béla
