Már vártalak,
csakhogy közénk jöttél
– hangzik egy rövid nyitány.
Az ibolya kinyílik,
tél van, messze még a tavasz.
Hunyorog, nem érti: miért, minek
hívja életre a megosztó derű?
Ne várj tőlem érthető választ,
kérdezd a csupasz fák honát,
csak óvatosan érintsd meg;
a földig hajol
törékeny teste.
Hideg fagy telepszik ránk,
olvaszd fel az értelmet bennünk,
hogy mik is vagyunk,
hova megyünk,
és mi vár még ránk,
hűvös ház csabzott lábtörlőjeként.
Idomtalan harcot vívunk,
a szélmalom őrölte esztendőkkel.
Képtelen pillanatok mozzanata zötykölődik,
fátyolfelhők magasodnak körkörösen körém;
csakhogy közénk jöttél.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 14:58 :: Horváth Nóra
