Elcsábított a közelséged,
ott feküdtünk ketten, együtt,
és én felnevettem… ha velem is beéred,
az időt ne is vesztegessük.
De még védtelen voltam…
és ott volt az a sok gőg,
a sok gyalázkodó vélemény…
jaj, mennyien láttak volna holtan,
engem – csak hogy ne veled legyek én.
Elmarták tőlem a boldogságot,
lassan, módszeresen,
s végül a sok belém vágott
szótól ott álltam pőrén és véresen.
Hogy szerettelek… mert te… te sosem féltél,
így ki álnok volt, végül csak magát harapta,
mi meg – mint összeillő két fél,
úgy olvadtunk egy darabba.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 14:58 :: Kiss-Teleki Rita