FOLYÓINK
Úgy hálózzák be földemet,
akár a testet az erek.
RÁBA FOLYÓ
Habos, sebes, hullám-ringó,
partja csupa kacskaringó
arcon paskol, zúgva szeret,
nyaldossa a tenyeredet,
szülőhelye Stájerország,
onnan mérik széltét, hosszát,
Alpok vadóc, ficánk kölke,
s betorkoll a Duna-ölbe,
hű a szíve, jó a lelke,
s magyar lett az anyanyelve,
kanyargósan hosszút lépett,
s e hazában dobogós lett,
mártózz benne, nem felejt el,
vize telve szerelemmel.
MURA FOLYÓ
Salzburg tartományban ered,
s élő határ, víz-övezet,
két oldalán éli sorsát,
egyik magyar, másik horvát,
kétlaki, de mindhiába,
beszippantja majd a Dráva,
ölelőzve bírja szívét,
Muraköz és Muravidék,
az öröme kurta-furcsa,
visszacsordogál a múltba,
mélyült csöndben, hallgatagon,
mint egy úszó vízimalom,
s őrizik a tört egészet,
áldott partok, áldott népek.
ZALA FOLYÓ
Ízig-vérig magyar folyó,
szüleje a Fekete-tó,
Őrség őrzi és Szalafő,
ott csordul nagy ölből elő,
kedvelte a régi világ,
nagy kincs volt a zalai rák,
ma már csöndes, szűk a marka,
csak az anya-szerep hajtja,
s Keszthelynél, mint célt ért gyönyör,
föllélegezve tündököl,
s mint akit a keblére font,
úgy táplálja a Balatont,
s kedvére való e szerep,
hiszen ütőere lehet.
DRÁVA FOLYÓ
Alpok olasz részén ered,
öt országon általvezet,
vad, örvénylő és rohanó,
a legtisztább vizű folyó,
anyakönyvében ma az áll,
hogy magyar és horvát határ,
hol jobb parton, hol a balon
vonalazta a hatalom,
zabolátlan, ősi hosszát
erőművek darabozták,
múltján népek sorsa fut át,
fölkorbácsolva a Dunát,
de kék ege pajzsa alatt,
ma is boldogok a halak.
DUNA FOLYÓ
Hegyek, völgyek lógnak vállán,
s Európát viszi hátán,
ország-lépő útját járja,
döbbenetes folyó-sztráda,
munkabíró, hű napszámos,
s befogadta négy főváros,
bízta magát kézre, észre,
s nincs eleje, nincsen vége,
tengert hord és tengert szállít,
Rotterdamtól Sulináig,
s a hatalmas víztömeggel,
békét kötött rég az ember
és ahogy szent dolgát végzi,
még is ég is óva nézi.
RÉPCE FOLYÓ
Több ágból veszi a rajtot,
édes szüleje az Alpok,
táplálója zsenge zöldnek,
ringatja a Kisalföldet,
s hozzácsordul az örömhöz,
Rába, Pinka, Ikva, Gyöngyös,
s csatornákkal, türelemmel
tette kezessé az ember,
s nincs elege semmi jóból,
kortyintgat a Fertő tóból,
óvakodva ösztönözték,
régi kincs és új örökség,
a Hanságtól ő a Rábca,
s Győrnél fut be a Dunába.
TISZA FOLYÓ
Kacskaringós, copfos, szőke,
mámoros az ember tőle,
ha férfi vagy, beléd szeret,
ha meg asszony, húgod lehet,
fodros öröm, ringó csoda,
a nagy Alföld menyasszonya,
megcsonkították a rosszak,
mégis ő lett a leghosszabb,
annyi minden kering róla,
s ő a szerelem folyója,
szíve, lelke, teste magyar,
Petőfivel verset szaval,
s végül ez az Isten-átka,
beleszeret a Dunába.
MAROS FOLYÓ
Kölyök szíve elsőt dobban
a Gyergyói havasokban,
történelem, ahol halad,
Marosvásárhely és Arad,
Gyulafehérvár és Déva,
múltat regél, sose néma,
megszerette Makó, Szeged,
víz csorog a határ helyett,
vadregényes part-világát,
óvják füzek, őrzik nyárfák,
ami magyar, mindent imád,
összefodrozza a Tiszát,
egy, akit a Duna kedvel,
s őt is elnyeli a tenger.
ZAGYVA
Titokzatos a forrása,
vízgyűjtője Cserhát, Mátra,
csorog a víz, ki-kiszárad,
s bányatóból lopva árad,
innen tán hogy így nevezték,
bő öle a Karancs hegység,
ivó vizet ád a tájnak,
majd nekivág a világnak,
s mellé épült lassan-lassan,
Pásztó, Lőrinci és Hatvan,
s hogy megnyerőbb képet öltsön,
megszelídül az Alföldön,
nagy utat jár, s úgy megfárad,
hogy neki dől a Tiszának.
KÖRÖSÖK
A Tiszántúl öles táját,
össze-vissza kóricálják,
fekete, Sebes és Fehér,
mind a három Erdélybe ér,
dölyfe, gőgje onnan ered,
s bíztatja Hármas gyerek,
minden kanyarulta nyitott,
de a körbe-görbe titok,
hitték is és találgatták
bizonytalan keresztapját,
mindegy számos partja mit mos,
mert a vize halálbiztos,
dobra veri széltét-hosszát,
s nagy magyar hon középpontját.
BODROG FOLYÓ
Magányos, mert nincs forrása,
mégis annyi ember áldja,
S hű szülőként küldi haza,
a Latorca, s az Ondava,
s mint aki csak jóból kortyol,
üdvöt hoz a régi honból,
búja, baja van temérdek,
makacs test és lassú lélek,
s mert tele a vize hallal,,
dicséretet, s nem panaszt hall,
lubickolja öröm, s a jó,
boldog, hiszen hajózható,
a Tiszánál nem megy tovább,
ott kóstolja Tokaj borát.
SAJÓ FOLYÓ
Tömör-Szepes érchegységben
ered szinte észrevétlen,
magasról fut, nagyot startol,
leszalad a hegyoldalról,
s a fenyőfák árnya alatt
bővizűvé nő a patak,
csupa izom, csupa ideg,
duzzasztják mellékvizek,
s mintha békét haragszana,
meglassulva csorran haza,
s úgy folydogál, mint egy szépség,
örömöt lel, higgadt békét,
s ahogy eléri a Tiszát.
ölbe kapja Szlovákiát.
SZAMOS FOLYÓ
Nyugodalmas vize csobban
a Keleti Kárpátokban,
s hegyet, völgyet egybe foglal,
kis Szamos a nagy Szamossal,
szerető ölébe fogad
folyókat és patakokat,
s kanyarokba szédült hosszát
ellenére szabályozták,
vize sárgán hordja tovább,
a szatmári-síkság nyomát,
s hogy a medrét színig töltse,
elnyújtózik szülőföldje,
s szeretőjére találva,
beleömlik a Tiszába.
IPOLY FOLYÓ
Egység volt és nem egyezség,
így szülte a Vepor-hegység,
s egyetlenként hajlik szárba
bal oldalról a Dunába,
béketűrő és szeszélyes,
se nem gazdag, se szegényes,
akkor bővizű, ha árad,
s volt időszak, hogy kiszáradt,
s görbéje és egyenese,
szlovák-magyar határmezsgye,
s a nyugtalan vízi vándor,
kilábalt az legendából,
hogy a szerencsétlen folyó,
Trianonig hajózható.
MARCAL FOLYÓ
Több forrásból moccan-loccsan
Sümeg körül a Bakonyban,
kedvvel lakta be sok kanyar,
széle-hossza végig magyar,
s Irigyelve kóbor jártát,
kacskaringóit levágták,
s hogy szolgáljon a világnak,
vizének új medret ástak,
bírja, s tűri, semmi zokszó,
Ság-hegy óvja és a Somló,
s boldogítva szívet, lelket,
ott szalad a bátyja mellett,
s mint aki a szomját oltja,
úgy nyeli a Rába torka.
SIÓ csatorna
Néha óvja, néha bántja,
s nagy vizünk parazitája,
ész apasztja,vagy a vagyon,
ma sem érti a Balaton,
csent vizét, rá araszolva,
Sárvíz és a Kapos toldja,
ha táplálják, nagyot árad,
s meg se kottyan a Dunának,
toldták hosszát egyszer-kétszer,
ma már százhúsz kilométer,
ilyen csalfa szerte nincs még,
lopkodja a gazda kincsét,
s annyit hordót tölt magának,
hogy a Zala belefárad,
s ha a nádasoknak majd hisz,
ő apad le, s nem a nagy víz.
BERETTYÓ
Neve régből onnan ered,
hogy berekkel szegélyezett,
szülőöle Szilágy megye,
dajkálgatója Réz-hegye,
kacskaringós, áradt útja
ősi emlék, múltba fúlva,
ásott medre értő szándék,
ma is hálálja a Sárrét,
s a hóbortos víz erejét,
jó pár patak táplálja még,
midig más lett, amit hozott,
apró kavics, iszap, homok,
esése is egyre csökken,
s szelídül is közben-közben,
végül lassú kortyba fogja,
Sebes-Körös torka szomja.
KELETI FŐCSATORNA
Elmék, gépek, kezek, álma,
s beilleszkedett a tájba,
embert szolgál, földet hódít,
a Tiszától Berettyóig,
teljesült az ősi óhaj,
a vén gravitációval,
s fölébredve égig nőttek,
a nádasok, erdők, földek,
s nem törődve jajjal-bajjal,
alkut kötött viizel, hallal,
elve konok, hite régi,
azt szolgálja, aki védi,
a Kárpátok újszülöttje,
s hidak ívelnek fölötte,
ide illő, hosszú ékszer.
s kilencvennyolc kilométer.
