Úgy emlékszem, fájt nagyon,
de megfogott, nem engedett,
pedig sírtam… nem hagyom…
majd vártam – talán jobb lehet.
Jaj nyers volt és ragadós,
csak kapni akart, adni nem,
és mögötte sok vak csatlós
rohant a nagy semmiben.
Befelé… úgy folyt a könny,
én tudtam – lassan fulladok,
és féltem, hogyha hazajön
a szavai, mint tolvajok,
elcsennek a lelkemből
egy újabb… apró darabot.
Mert se erkölcs, se jellem…
csak aljas szitok jött felém,
a gyengékkel volt kegyetlen,
ma már – a pokolba elrejteném…
de már csak emlékszem
hogy fájt nagyon,
ma már nem részem…
már nem hagyom.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 14:58 :: Kiss-Teleki Rita
