EGY KISEMBER TRAGÉDIÁJA
(sokadik ének)
AZ ÚR:
Te ember! Csak hallgatsz és állsz,
Dicséretemre szavakat nem találsz?
Vagy nem tetszik a gép, mit alkoték?
Nem tetszik a szabadság vagy a fék?
A KISEMBER:
Ugyan már! Mire ez az egész teremtés?
Dicséretedre alkottál egy gépet… És?
Ezzel játszol majd minduntalan?
Egy aggastyánnak a gyermekszív hasztalan.
Gyúrtál magadnak sárból bábokat,
hogy utánozzák a mindenható bölcset.
Hová lett belőlük a szikra, az isteni értelem?
Kár volt az idődet gyúrásukkal töltsed.
AZ ÚR:
Mit nem mondasz te arcátlan Ember,
téged is én alkottalak e két kezemmel!
Csak köszönet illetne meg, s nem bírálat.
Tiszteld bennem Teremtőd s bírádat.
A KISEMBER:
Mindig elsőnek lenni mindenekfelett!?
E függés, mint látom, életelv neked.
S ezt gyúrtad belé silány bábjaidba,
ezt mantrázzák esténként álmaikba’.
Ám mivel mindenik első nem lehet,
rájuk szabadítottad ezzel a gyűlöletet.
S most naponta egymást eszik, rágják,
untalan szítják a harag tüzét, a máglyát.
Hazug törtetésük felemészti e földet,
a gazdag hízik, a szegény pedig görnyed.
Ha csak ilyen áron működik a géped,
nemjár e teremtésért semmilyen dícséret!
AZ ÚR:
Ember, te Ember!
Elhagynál hát ezért engem?
Lássuk csak, önmagad mennyit érsz,
ha már a teremtődtől se félsz.
ÉGI KAR:
„Ah, sírjatok testvéri könnyeket,
Győz a hazugság – a föld elveszett. – „
Budatétény 2019. április. 10.
Az idézett rész Madách Imre: Az Ember Tragédiája című művéből való.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 14:58 :: M. Laurens