Csönd bújt árván a házfalon,
felfutott kopott ablakán,
azúrkék, hűs horizont,
mély, reménypuha óceán.
Bomlott vitorla-fellegek,
suhantak lengve, álmosan,
egy ódon harangkondulás,
mint vér erei kék falán.
Megmosta arcát harmatban,
szűz-fényruhába öltözött,
állt századok imáiban,
míg fény táncolt egy szent haján.
Mint üres kehely érkezett,
zsolozsma zsongott csendesen,
az Úr tenyerén megpihent,
egy szív, kis pihegő madár.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 14:58 :: Naszluhácz Judit