Csak álltunk egymással szemben.
Megakadt súgógép volt a horizont.
Nem is mondhattad volna szebben:
Szeretlek. Én meg, hogy viszont.
Szélkakas kapirgált a háztetőn.
Egy hullócsillagot ejtett le elénk.
Te kívántál. Én meg téged, s a redőny
mögül a fülünkbe táncolt a zenénk.
Ég-objektívbe lőttük a selfink,
esőcsepp gördült le arcodon.
A mosolygödrödbe gyűlt a smink,
libabőr futkosott a combodon.
Pántok estek le a Hold válláról,
bájait takarta két bárányfelhő.
Gyorsan lekerültünk az ég vásznáról,
18-as karika, hajnal fél kettő.
Zárlatos reflektor volt az utca lámpa,
kificamodott ágak árnyéka játszott.
Tested szememben totálplánba’,
erre csak a szél bóklászott.
Frissen vasalt abrosz most az ég.
Elszórt pillanatok rajta a morzsák.
A holnap ajtajában vagyok faék,
hogy bármikor belépj, nem csak mikor mondják.
