A városba vezető lépcsők aljában óvodáskorú fiúcskák püfölik nagy odaadással és figyelemmel a nyakukba akasztott dobokat. Kell is hozzá figyelem, nehogy a peremen koppanjon a dobverő. Ünnepi előadásra készülnek.
A tavasz beköszöntét ünneplik május első napjaiban Itália szerte, és különösen itt Umbriában, Assisiben. Ez az ünnep, egy élő tradíció – a dal, a tánc, az öröm ünnepe. Ezen napok alatt szokás felkeresni az ismerősöket, rokonokat, amikor is „engesztelő” ajándékot illik adni, verset mondani, vidám dalokat énekelni. Hogy kellő díszt és tiszteletet adjanak az eseménynek zászlókkal, virágokkal, faágakkal díszítik a házakat, erkélyeket. Az „engesztelő ajándékok” abból az ősi keresztény szokásból ered, hogy annak idején adománygyűjtő, kolduló szerzetesek jártak házról házra bűnbánatot hirdetve.
A „májusi dalok” már elseje előestéjén felhangzanak. Gyakori a gitár-, vagy hegedűkíséret, valamint az ütőhangszerek használata. Bizony elég hangosak! De hát itt a tavasz, megújult a természet, örüljünk, vigadjunk, áldozzunk a bor és a szerelem isteneinek! Ez dalaik ősi témája.
Annyira ősi gyökerű ez az ünnep, hogy már a kelták, etruszkok, ligurok idejében is megtartották.
Ez a május elseje előestéjén történő éneklés egy kicsit emlékeztet engem arra a székelyudvarhelyi szokásra, hogy a májusfaállítás után megjelennek – úgy éjféltájon – a zenészek, és víg májusi napokat kívánva húzták a nótát a ház népe és vendégei örömére.
Térjünk azonban vissza az itáliai ünnepre. A városban minden napra jutott valamilyen előadás, gyermekeknek körhinta, sátorokat állítottak édességeknek, csemegének. Csúcspontja pedig az utolsó délutánra esett, amikor a vendégek, gyerekek, felnőttek üdvrivalgása közben felvonult a két városrész jelmezbe öltözött polgársága.
Már napokkal az ünnep előtt a város határában, az olajfa ligetekben gyakorolnak a muzsikusok, s olyan hangerővel, hogy zeng bele a környék. Több korosztály is szerepel az óvodásoktól a tizenévesekig. Technikában bár van közöttük különbség, de hangerőben nem sok. Ők a dobosok. Nekik majd a felvonulók kíséretében lesz szerepük. A többi hangszerek szerényebb hangja ebben a nagy dobolásban alig érvényesül. Igaz, hogy a gitár és hegedű a dalok előadásában jut majd szerephez, s nem annyira most a menet kíséretében.
A dalok Szent Ferenc idejében, a korabeli krónikák tanulsága szerint francia eredetűek és hangzásúak voltak. A fiatalok csoportokba verődve járták a város kerületeit, táncoltak és énekszóval éltették a tavaszt, a természet újraéledését, a vidámságot, a szerelmet. Sokszor pajzán-gunyorosak voltak a dalok, de senkit sem botránkoztattak meg. Maga Szent Ferenc is kitűnt fiatal korában, ezekben a táncokban, dalokban. (Igaz, hogy a szent keresztségben a Giovanni nevet kapta, de a család és a vidám baráti kőr csak a kis franciának nevezte. Így lett később a neve Francesco – azaz Ferenc).
Assisiben az ünnepi játékok megidézik a város történelmét, mikor a város befolyásos családjai véres háborút vívtak egymás ellen, s a várost is ketté szakították – az alsóvárosra (parte de sotto) és felsővárosra (parte de sopra). A májusi ünnepek azonban annak idején alkalmat adtak a város polgárainak, hogy félretegyék az ellenségeskedést és együtt vigadjanak. Az éjféli Ave Maria elhangzása után kitódultak az utcára és a terekre, meghallgatni az énekeseket. Az énekesek a házaktól, ahol daloltak természetbeni ajándékot kaptak: tojást, bort, süteményeket és más élelmet, mint annak idején a kolduló barátok.
Az ünnepi játékok sok látványossággal szolgálnak: célba lövés nyílpuskával, fakutya verseny, kötélhúzás, kórusverseny és rengeteg más mulattató műsor. Végül az ünnepség a győztes kihirdetésével zárul. Az idén az alsóváros nyerte el a pályadíjat, egy gazdagon díszített selyemzászlót, melyen a Szűzanya arcképe látható. Most egy évig ők birtokolják, s jövőre majd azok kapják, akik megnyerik a versenyeket.
Ezek alatt a napok alatt a várost elözönlik a látogatók, a turisták és a zarándokok. Nem csak világiak, hanem a különböző rendházakhoz tartozók is. Na, igen a zarándokok… Egész évben jönnek nem csak most az ünnepek alatt, és Szent Ferenc iránti tiszteletből legtöbbjük mezítláb, saruban jár télen, nyáron. Egyszerű két bőrpántos lábbeliről van szó, ami persze divatba jött, mint mindennapi viselet is. Potom 15 000 forintnak megfelelő áron kínálják a boltok.
Ahogy nézelődöm a tömegben, meglátom a templom fala mellett Szent Ferenc egyik elkötelezett, megszállott követőjét. Szerényen álldogál az őt körülvevő kíváncsiak gyűrűjében saru nélkül, mezítláb. Testét csak egy szürkésbarna köpenyféle fedi, derekán kötéllel. Derűs arccal magyarázza fogadalmát, az evangéliumi életet. Nem akartam megbámulni, de alakja így is rögzült bennem, különösen vöröseslilára elszíneződött lábfeje, melyen még a téli fagyok alatt „beszerzett” fekélyek is látszottak.
– Télen is mezítláb jár? – kérdezi döbbenten egy valaki a körben állók közül.
A kérdezett nem válaszol, csak csendesen elmosolyodik és bólint.
Nekünk mai embereknek felfoghatatlan magatartás!
Bige Szabolcs Csaba
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:52 :: dr Bige Szabolcs-
