Kertek alján tündetavasz lépked,
lábnyomában ledér krókuszok
ringatják a sárgát, lilát, kéket,
s élvezik, hogy virág Vénuszok.
Félszeg rüggyel nyújtózik a barka,
bolyhosodnak a kis pamacsok,
szerelemről cserreg a vén szarka,
nevetnek rajt veréb kamaszok.
Sarjadó fű kék ibolyát bújtat,
kacér szellő táncolna vele,
de lám az ifjú két kör után fújtat-
hiába volt önzetlen kegye.
Pőre fákat üde napfény csókol,
csipkét nyílnak, fehér vágyruhát,
szépségüknek szorgos méhraj bókol,
míg bejárják szirmuk zegzugát.
Kertek alján tündetavasz lépked,
hajfürtjében színes pántlika,
lábnyomában új tavaszom éled,
lángoló nyár, cirmos dália.
