Nekivágtunk a Szent-kútat látni.
Műemlék házak, patak. Hegynek
fel, alföldet szokott láb!
Utolsó ház. Tölcséres forgószél.
Közepén ördög – igazol legendát.
Az út nem leányálom. Hegyről zúdult
kövek. Esőmosta mélyedések, sár.
Kálvária stációi. Fényképek, kölcsönös
pózolások. Belől egy hang: tovább!
Pihenőül megállni, nézni a fákat.
Egy-két virág. Apró vad eprek.
A lomboktól körbecsipkézett
ég lassan vonuló felhői. Szél fúj,
lélegzik a Bakony. Nem látszik
a templomtorony. Az egész úton
kétszer nyílik kilátás a völgyre és
a távoli kék hegyvonulatok.
A völgyben: körülkerített birtok,
ház, melléképületek. Békésen
legelő, fenti-rólunk mit sem sejtő
tehenek. Zárthatárú fák. Csenden
áthallatszó zöld harsogás. Megyünk
tovább! Hallasz már csobogást?
Tudom, akik hallanak… Igen. Merről?
Erről, arról… Dehát az előttünk-irány!
És milyen a csobogás-zaj? Jó, ne mondd,
képzelem, úgyis az marad nekem…
Eltévedt virágok. Korhadó fák.
Sűrűlő rengeteg, letértünk. Tovább!
Sárga keresztjeles, kitaposott út.
Végre a célnál! Döbbenet csendje
átfog: ahogy a test minden szenvedést
feled! Ima, áhítat… Visszaút. Sűrülő
homály. Pocsolyaszél, leveleken
szentjánosbogár. És ujra a kövek,
az út. A lélek az esti passiójátékra
készül. 2019. június 8. Magyarpolány.
