(YILDIZLARIN NEREDE AMSTERDAM?)
Ugyanúgy indul az élete a városnak,
az embernek, a naptárból kihulló hétfőnek,
– a teraszra száműzött gáztartályban álló –
lila szegfűnek és a kőlépcsőnek…
Zöld út csorog át az éjszakán.
Sav-marta tornyok, megfáradt parkok;
a város sebei. Bármennyi is az időnk,
nem reménytelen ez a kapcsolat.
Ha akarod, galambszelíd szavakkal szólok,
kíméletlen boldogságot kívánunk egymásnak.
Ám azután mindenki feltárja igaz valóját,
és tiszta lappal indulunk tovább.
A mondandóm másoknak is fontos lehet;
szavaim elől senki sem menekülhet.
Egy égő felhő része vagyok, s ti a csillagok.
Bevilágítjuk az égboltot. Megfürdetjük a szellőket.
Az élet azután gyorsan robog a Nap felé,
elhaladok Európa híres katedrálisa előtt,
a falakon írás, képek, az élet meztelen versei,
a legledérebb városban a legledérebb arcok.
Vess rájuk egy pillantást:
olyanok, mint a földből kirántott fák,
mint a cigarettáról levert hamu:
Ám a szemei élesek, mint a kés,
és pattanásig feszült, mint a dob hártyája,
és szíve, mint a hó alatt rekedt rügy.
Durván elbánik a szellővel,
de tudod, fájdalom és keserűség nélkül nincs út.
Mindegy, mennyi időnk van. A remény él.
Vigyázz! Emésztő szerelem kezdődhet ma.
Emésztő lehet e szerelem, elsötétülhet a remény, de hidd el,
ez bizonyos! Megtisztítjuk majd az életet.
Amszterdamban, a folyóparton sétálok,
Ajkaimon mélykék tangó dallama.
Talán estefelé jár? Beússzak a háborgó tengerbe?
Ragyog az éjszaka. A szívem vérzik.
A házak olyanok, mint a gyermekjátékkal telt zsákok.
A hatalmas fenyőablakok kíváncsian merednek rám.
Bámulják fellegnyitó hasonmásomat.
– Rendben…, de hová lettek a csillagok Amszterdam egéről?
Majd eljövök hozzád megint, rengeteg csillaggal,
Mindahányat a hajadba tűzöm.
Ne feledd! A sárga villamosok és a tulipánok városa Amszterdam,
– Ahol a kedvesem lettél!
xxx
Özkan Mert
1.
YILDIZLARIN NEREDE AMSTERDAM?
Bir kente, bir insana nasıl başlanır,
takvimlerden düşmekte olan soluk bir pazartesiye,
taraçalarda -gaz tenekelerine yerleştirilmiş-
mor karanfillere, taş basamaklara…
Yeşil bir su akıyor gecenin içinden.
Asitlenmiş kuleleri ve yorgun parkları kentin
yaralı. Saat kaç olursa olsun.
Umutsuz bir ilişki değildir gökyüzü.
Bir güvercin kadar hafif kelimelerle konuşalım isterseniz,
kıyasıya mutluluklar dileyelim birbirimize.
Ama sonra herkes, döksün kimliklerini ve sıfatlarını ortaya.
Çünkü hayatı temizleyeceğiz.
Anlatacaklarım hepinizi ilgilendiriyor;
Hiçbiriniz kaçamazsınız söyleyeceklerimden,
ben yanan bir bulut parçası olayım, siz de yıldızlar,
Işıldatın yeryüzünü. Rüzgârları yıkayalım.
Hızla akıyor yaşamım güneşe doğru.
Avrupa’nın en ünlü katedrallerinin önünden geçiyorum.
Duvar yazıları, duvar resimleri, hayatın en çıplak şiiri.
Çırılçıplak bir kentin içinde çırılçıplak yüzler.
Bir bakışta tanırsınız onları;
Toprağından sökülüp atılmış ağaçlar gibi,
cıgaradan düşen bir kül gibidir onlar;
Ama bir bıçak kadar keskindir gözleri.
Bir davulun derisi kadar gergin yaşamımız. Ve
karlar altında kalan bir mücevher kadar soğuk belki kalbin.
Rüzgârlara ve acıya hükümlüsün.
Ama biliyorsun. Acısız ve sevdasız gidilecek bir yol yok.
Saat kaç olursa olsun. Umut vardır.
Dikkat! Hazin bir aşkın başlangıcıdır belki de bugün.
Hazin de olsa bu aşk, karanlıkta da olsa umut, inan bana,
kesindir! Hayatı yıkayacağız.
Kanal boyunca yürüyorum Amsterdam’da.
Dudaklarımda lacivert bir tango.
Akşam mı oluyor? Ben mi yüzüyorum hüzünler denizinde?
Gece ılık. Ve kalbim kanıyor galiba.
Küçük bir çocuğun oyuncak torbasına doldurulmuş evler.
Kocaman camlı pencereleri merakla bakıyorlar bana.
Bulutları kesen bir terziyim ben.
– Peki ama, yıldızların nerede Amsterdam?
Bir ton yıldızla geleceğim sana gene,
takacağım yıldızları bir bir saçlarına.
Unutma! Sarı tramvayların, lalelerin kenti Amsterdam,
– Sevgilim oldun!
Fordította: Bartha Júlia nyersfordításából Gősi Vali
Kép forrása: Internet
