Mariska nem mondott igazat az apjának. Letagadta, hogy Jancsi hagyott egy kis levelet számára. Nem akarta, hogy az apja tovább folytassa a kirohanásait Jancsi ellen.
Nem volt abban a levélben semmi különös. Jancsi szokásos siráma, hogy Clara meglopta, és ő pusztán csak a pénzét akarja visszaszerezni. Elnézést kér Mariskától, hogy ismételten lóvá tette, de senki mástól nem tudott volna pénzt szerezni őrült terve megvalósításhoz. Megígéri, hogy amint módjában áll, visszafizeti az adósságát kamatostól.
Mariska sokáig forgatta a levelet a kezében. Egymást kergették a gondolatok a fejiben. Tisztában volt vele, hogy Jancsi a vesztébe rohan. Ha Clara esetleg meg is örökölte apja vagyonát, ami nem kis összeg, akkor sem fog Jancsinak egy huncut garast sem adni. Talán némi alamizsnát, ami elég lesz arra, hogy szégyenszemre visszatérjen Magyarországra.
Még mindig kedvelte Jancsit, és tudta meg kell valahogy akadályoznia, hogy Jancsi a vesztébe rohanjon. Azt tudta, hogy semmi esélye sincsen elérni, mielőtt hajóra szállna. Ám azt tervezte, hogy amint tudja, hol tartózkodik Amerikában, levelet ír neki. Ebben a levélben meg felajánlaná, hogy házasodjanak újra össze, még akkor is, ha apja az öreg Barcza nem engedné. Tudta, hogy apja gyűlölete Jancsi iránt főleg szakmai eredetű. Hiába volt Barczának királyi kitüntetése, Jancsi volt a nagyobb zenész kettőjük közül.
Jancsi bár kevesebbet vette kézbe a hegedűjét, még mindig képes volt elkápráztatni játékával az embereket, de ez inkább az általa eljátszott nótáknak volt köszönhető. A technikai tudása sokat romlott, mivel már nem is gyakorolt annyit, mint régen, és csak nagy ritkán vállalt szereplést.
Ám Mariskának hiányzott, hogy valakivel megbeszélheti a gondjait. Eszébe jutott a vén jósnő Kaposváron, akit még külországból is felkerestek, hogy megtudhassák, mi minden vár még rájuk. Nagy kereslete volt a „máminak“, mert amikor fizetségre került a sor, és a látogató megkérdezte, mivel tartozik, csak annyit mondott: „Amennyit gondolsz, annyit adsz. Ha beteljesedik a jóslatom úgy is visszajössz, és akkor majd fizeted a többit“. Érdekes módon mindig vissza is tértek hozzá, mert általában igazat mondott a kártyából, vagy tenyérből. Tehetsége volt hozzá.
Mariska összeszedte magát és felkereste a város szélén fekvő házában. Sokan várakoztak, sokan akarták tudni a jövőjüket. Pár óra múlva rákerült a sor.
– Minek köszönhetem a látogatásodat?- kérdezte a jövő és múlt ismerője.
– A segítségét kérem, mint mindenki.
– Ha tudok segítek, de mondd mi a gondod?
Mariska elővette a levelet, és átnyújtotta a jósnőnek. Hosszasan nézte, talán még olvasta is, ha értett a betűvetéshez, ám erről nincsenek feljegyzések, és utána Mariskához fordult:
– Ezt a férfi embert kerüljed. Már sok bánatot okozott neked, de ha még egyszer megkeresed, hagyd szó nélkül. Nagyon sok veszély leselkedik még rá, és könnyen téged is belesodorhat.
– Pontosan azért kértem a tanácsát, hogyan segíthetek neki?
– Sehogy! Nem csak azért, mert nagyon messze lesz, hanem eleve olyan a természete. Könnyű a vére, és mint a madár, szeret ágról-ágra szállongani. Nem ismeri sem a hűséget, sem a kitartást.
Mariska megfogadta a tanácsokat, de tudta azt is, hogy ha újra a segítségét kérné Jancsi, akkor megteszi. Biztosra vette, hogy még megkeresi, ha bajba kerül.
folytatás következik ..
