( Unokatestvéremnek, Pirinek emlékül)
Az egyik szép, nyári délután Sün Laca szülei megkérdezése nélkül, elindult, hogy felfedezze a világot. Még sohasem járt a vackukon kívül. Mindig édesanyja után bandukolt, aki óva intette, hogy nem szabad elcsavarogni, messzire menni a vackuktól. Hiába van egy sünnek hegyes tüskéje, akkor is rengeteg veszély leselkedik rá.
Sün Laca nem törődött ezzel, és amikor édesanyja nem figyelt oda, csendesen kilopózott a védelmet adó bokrok alól. Nyakába szedte apró lábait és elindult az orra után.
Egyszer csak egy nagy, virágos kertben találta magát. Még sohasem járt itt. Sok – sok érdekes és furcsa tárgy volt a kertben, amelyekről még édesanyja sem mesélt.
Legjobban a kerti bútorok keltették fel az érdeklődését. Egy nagy asztal körül négy színes szék volt. Vajon ezek, mire szolgálnak? Házukban nincsen ilyen. A sünök vackában csak falevelek vannak, amelyekben jól el lehet bújni. A családjukban mindenki falevelekkel takarózik. Nincs is annál kellemesebb, mint amikor a fejére húz egy termetes levelet. Csuda szépeket lehet alatta álmodni.
Nem győzött betelni a látottakkal. Legszívesebben mindent kipróbált volna. A kert végében volt egy nagyon különös sárga, sima tárgy. Nagy nehezen felkapaszkodott rá, és amikor fent volt jött egy virgonc szellő, és egy jó nagyot taszított Sün Lacán.
Nem volt mibe belekapaszkodjon, csúszott, csúszott lefelé azon a különös sárga, sima tárgyon. Amikor leért egy nagyot huppant a homokban.
– Hiszen ez jó! – ujjongott Sün Laca. – Bizonyára ez csak játék lehet. Ha majd hazamegy, megkéri édesapját, hogy neki is készítsen ilyen játékot. Testvéreivel majd reggeltől estig csúszkálnak rajta. De addig is még néhányszor lecsúszik az itteni kertben lévőn.
El is indult, hogy újból felmásszon rajta. Most még nehezebb volt a mászás, mint először. Valamiért nem sikerült feljutni, állandóan lepottyant.
A sokadszori próbálkozás után váratlanul egy fura állat állta el az útját.
– Ez meg micsoda szerzet? – csodálkozott el. – Ki vagy te? Mit akarsz itt? Miért álltad el az utamat? Inkább segítsél, hogy lecsúszhassak!
A fura szerzet nem volt más, mint a háziak kedvenc cicája Cirmi. Három aranyos kölyke volt, akik most szunyókálnak a finom ebéd után. A cicamama ezt a rövid időt használta ki, hogy körülnézzen az udvaron, kicsit hízelegjen a háziaknak, és friss tejet kunyeráljon. Aztán, amikor a három kicsi felébred nem lesz egy perc nyugta sem. A virgonc cicakölykök szünet nélkül adnak munkát anyjuknak.
– Ezt én is kérdezhetném tőled – mondta szigorú hangon a cicamama, és mancsával megpiszkálta Sün Laca tüskéit, majd ijedten kapta el róluk. – Juj, hiszen ez szúr!
– Ne merj bántani! – mondta mérgesen a kicsi sün. – Mit gondolsz, miért vannak tüskéink? Azért, hogy bárki piszkálhatja azokat? Apámnak, anyámnak, de még a testvéreimnek is vannak szúrós tüskéi a hátukon, amelyek még az enyémeknél is nagyobbak.
– Te még gyerek vagy? – kérdezte meglepődve a cicamama.
– Igen az vagyok – felelte Sün Laca.
– Hol van édesanyád és édesapád?
– Otthon a vackukban
– Tudják, hogy itt vagy?
– Nem hiszem. Már nagy süni vagyok, és elindultam világot látni.
– Édesanyádtól nem is kértél engedélyt, hogy ide gyere? – kérdezte a cicamama aggodva, s mindjárt felébredt benne az anyai ösztön.
– Nem – válaszolta határozottan Sün Laca. – Nagy vagyok, és ideje már, hogy világot lássak.
– Nem úgy van az ám hékás! Bizonyára édesanyád kétségbe van esve miattad és mindenhol keres. Szegény nem tudja, hová lett a kicsinye. Nem szép dolog, amit műveltél. Szüleidtől engedély kellett volna kérned, hogy eljöhess. Nekem is vannak kicsinyeim, és nagyon jól tudom, mit érez ilyenkor egy anya. Gyere velem, talán még akad egy kis tej! Meguzsonnázunk, és utána hazakísérünk a szüleidhez.
Sün Laca hiába is tiltakozott volna, cicamama nem engedte el. El kellett mennie vele a három cicakölyökhöz, ahol megvendégelték langyos tejjel. Egy kicsit játszott velük, majd mikor jól kihancúrozták magukat, így szólt a cicamama:
– Most pedig hazakísérjük kicsi barátunkat.
– Még egy kicsit hadd maradjon Sün Laca! – kérlelték anyjukat a cicakölykök.
– Nem lehet, későre jár. Majd egyszer meglátogatjuk a süncsaládot, ha jók lesztek. Édesanyja már bizonyára mindenhol keresi.
Valóban nagy volt a riadalom a süncsaládban. Sün Laca édesanyja könnyeit hullatva kereste, szólongatta kicsinyét:
– Sün Laca, hol vagy? Hová lettél? Jaj, Istenem elveszett!
Szegény annyira kétségbeesett, hogy majdnem beleőrült. Szerencsére az utolsó pillanatban megjelent cicamama a kicsinyeivel kísérve az elkóricált kicsi sünt.
– Nézd, ott sírdogál édesanyád! – álltak meg egy bokor mögött. – Szaladj oda hozzá, és mondd meg neki, hogy nem vesztél el! Kérj tőle bocsánatot, amiért engedély nélkül elmentél hazulról.
Sün Laca megfogadta cicamama tanácsát, és szégyenkezve édesanyjához ment.
– Édesanyám, ne haragudj rám, amiért elkóricáltam! Nem fogadtam szót neked! Ígérem, többé nem teszek ilyet – mondta lesütött szemmel.
Dehogy haragudott a sünmama, sőt boldogan kicsinyét magához szorította, és csak ennyit mondott:
– Úgy aggódtam érted.
(A kép S.J-né, Piri tulajdona)
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 14:56 :: Apáti Kovács Béla