Nem gondolta volna, hogy Amerikába ennyire nehéz lesz jegyet kapnia. Másodosztályra és első osztályra már csak egy hónapos várakozás után lehetett jegyet kapni. Jancsi hiába vetett be minden elképzelhető turpisságot, nem járt sikerrel.
A szerencse mégis mellé szegődött. Az egyik utasnak valami gondja támadhatott az utazási időponttal, és át akarta íratni a jegyét egy későbbi időpontra. Első osztályra szóló jegy volt, bár borsos áron. Jancsi alkudozásba kezdett az amerikai utassal, és a végén sikerült megállapodniuk. Majdnem az egész nála lévő pénz erre ment rá. De nem volt mit tenni, ha nem akart Nápolyban rostokolni még egy hónapot. A pénze akkor is el is fogyott volna, és így legalább három hét alatt New Yorkban lehet.
Az Atlantis gőzös indulásáig, ahova a jegye szólt, négy nap volt hátra. Gyorsan kiszámolta, hogy a maradék pénze, ha jó osztja be, éppen elég lesz, és még marad valami apró is New Yorkig. Mikor mindennel végzett, visszatért a csomagjait őrző olaszhoz.
– Meg van minden. Négy nap múlva indulhatok az „új világba“. Addig valahogy csak eltöltöm az időt itt. Ha lehetne, kérem, vezessen el abba az olcsó panzióba, amit volt szíves ajánlani.
A kikötőből visszamentek a Hotel Vezuviohoz. A szomszédos utca, mintha nem is itt Nápolyban lett volna. Igazi olaszos hangulatot mutatott. Noha már későre járt az idő, az emberek kint ültek a házak előtt, és beszélgettek. A két kocsma előtt is zajlott az élet, ami itt működött az utcában. Az egyik teraszán egy zenész gitárral a kezében igyekezett jó hangulatot teremteni. Jancsi jól szemügyre vette, és egy gyors pillantással felmérte az előtte lévő pénzből, hogy értheti a szakmáját, mert egyre csak gyarapodott a kupac, ami előtte hevert. Az ábrándozásából a szállodás ismerőse zökkentette ki.
– Ne bámészkodjon sokat! Lesz még alkalma Adamot hallgatni. Ő a környék egyik legjobb zenésze. Jöjjön, hagy mutassam meg a szállását.
A panzióban nem volt valami nagy luxus. Egy szoba, benne egy ágy, két szék, egy aszta és egy megviselt szekrény.
– A fürdő és a WC az emelet végén található, tolmácsolt Jancsi frissen szerzett olasz ismerőse, Ricardó, a recepciós a Hotel Vezuvióból. Ha enni szeretne, ajánlom azt a bisztrót, ami előtt a zenész játszik. Szinte éjjel nappal nyitva. Jó a konyhája és olcsó is.
– Ezután elbúcsúztak egymástól. Abban maradtak, hogy másnap, amint Riccardó végez, meglátogatja Jancsit, és egy esetleges további tervet dolgozzanak ki.
– Jancsi a csomagjából kihalászta a piperét, és elindult a fürdőbe. Kissé elhasznált állapotban találta. A kádról több helyen már lekopott a festék, és erősen rozsdásodott. A mosdó feletti tükör éppen hogy használható volt. Tiszta volt minden. Jancsi gyorsan rendbe szedte magát, és mikor felöltözött, hóna alá csapta a hegedűjét, és elindult „felfedező“ sétát tenni.
Az ajánlott bisztróhoz ment, ahol Adam éppen szünetet tartott. Jancsi megkereste, és kézzel -lábbal magyarázni kezdett. Ám Adam szinte semmit sem értett belőle. Kezével jelezte, hogy egy pillanat, azonnal jön vissza, és hoz segítséget. Kis idő múlva vissza is tért egy torzonborz ember kíséretében. Első ránézésre valami konyhai alkalmazottnak tűnt.
– Miben segíthetek az úrnak?- kérdezte tört magyarsággal.
– Maga tud magyarul? – csapott le rá azonnal Jancsi.
– Én, lenni dalmát, Fiuméból. Most itt dolgozom. Petrusnak hívnak.
– Nézze, nem akarom rabolni a drága idejét. Szeretnék megegyezni Adammal, hogy társuljunk. Én is zenész vagyok, nemsokára áthajózom Amerikába. Ám, amíg itt vagyok, még pár napot, szeretnék egy kis pénzt keresni.
– A szakácskinézetű hadarva elmondta olaszul a kérést. Adam várakozó szemekkel vizslatta Jancsit. Majd kérte a szakács kinézetűt, hogy szóljon Jancsinak, játsszon valamit. Jancsi elővette a hegedűjét, és egy szomorú, érzelgős nótát kezdett játszani. Amikor a végére ért már kisebb csoport gyűlt köréje, és biztatták, játsszon még valamit. Még két nótát húzott el a nagyérdeműnek, akik díjazták az előadást. Egy halom apróval jutalmazták a produkciót.
Ezután, Jancsi és Adam már meg is állapodtak, hogy esténként majd együtt zenélnek, és a bisztró szakácsa marad továbbra is a tolmács kettőjük közt. Jancsinak így némi lehetősége nyílt arra, hogy pénzhez jusson mielőtt hajóra száll.
Másnap már jókor reggel talpon volt Jancsi. Azonnal lement a bistróba, és megkereste Petrust.
– Nem tudni éjszaka aludni?- mondta vidáman Jancsinak. – Szoba nem lenni tiszta, enni bogarak?
– Minden rendben, jól aludtam, és nincs semmi bogár sem. Tudsz nekem csinálni valami harapnivalót reggelire?
– Mit szeretnél? Tojást vagy szalámit tramazinit?
– Mi az a tramazini?
– Olasz szendvics.
– Ha lehet, akkor kérnék egy szalonnás rántottát két vagy három tojásból, és egy jó kávét.
– Petrus eltűnt a konyhában, majd egy nagy tálcával tért vissza, amin ott gőzölgött a kávé, és a tojásrántotta szalonnával. Jancsi szép kényelmesen evett. Mikor végzett, szólt Petrusnak hogy fizetni szeretne.
– Szólok a séfnek, mert neki lehet fizetni csak. De megmondom, hogy társak vagyunk, adjon némi kedvezményt.
A tulaj térült fordult, és letett egy cetlit Jancsi elé, és pár szót mondott olaszul, amit Petrus fordított.
– Azt mondta, kapsz kedvezményt, ha csak nála étkezel. Látom nem nyomta meg a ceruzáját. Négyszáz liretta, mint egy jobb tramazini. A kávéért nem is számolt.
– Mondd csak – kérdezte Jancsi- mikor vetődik majd ide Adam?
– Ő még ilyenkor aludni. Majd délután jön, négy után, amikor már elment a meleg.
– És addig én mit csináljak?
– Amit a legtöbb olasz. Menj a szobádba, ahol lenni hűvös is. Vagy aludj egyet. Fedezzed fel kicsit a várost, mert van látnivaló.
– És ha délben esetleg szólóban játszom? Nagyon megharagudna rám Adam?
– Te próbálni délben? Ne hiszem, hogy lenni ember. Itt nem esznek az emberek délben, csak estefelé. De próbálkozzál, hátha akad pár turista, aki szívesen hallgatni magyar muzsika.
– Jancsi nekiindult a városnak. Gondolta megnézi magának, mert ki tudja mikor lesz ismét lehetősége idejönni.
Útközben vett egy levelező lapot, amit megirt gyorsan Veronikának.
folytatás következik….
