Egy ballada nyomán
Tizenkét szóműves elindult egy útra,
Betűbe falazni Szellem Fényes várát.
Szellem Fényes várát rakni el is kezdték,
Nappal mit felraktak, estére leomlott,
Este mit felraktak, reggelre leomlott.
Tizenkét szóműves most mitevő legyen,
Hogy az ő munkájuk állandós lehessen?
Szólalt a legbölcsebb, Szóműves Kelemen:
Szóműves pajtásim, tudjátok, mit mondok:
Írjunk minél többen, ki ahogy tud éppen,
Hogy ez a mi munkánk állandós lehessen!
Tizenkét szóműves este álmot látott,
Tizenkét szóműves olyan álmot látott,
Egy sem volt ott olyan, mint a valóságban!
Álom-hatás – minden kívülálló látta:
Valahány szóművest valami találta.
Homlokukon légcsók, napról napra vágta
Képzelt Pegazuson, képzelt Fényes várba!
Különös riadót hall ki-ki magában.
Egy a szellem, véli lelkek milliárdja.
Szófalaknak feszül szivárvány és dallam,
Saját lelkét hallja mindenki a dalban.
Mindenség magánya, Szellem Fényes vára!
Nappal mit felrakunk, estére leomlik,
Este mit felrakunk, nappalra leomlik.
