Horváth János : A szemek (4)

Nyomtatás

(4)

Éva elég későn ért haza. Az apja húzta az időt, beszélni akart vele az örökségérő, de nem jó híreket hallott. A legnagyobb része jelzálog, és sajnos, a szülők halála esetén, Éva nem sokat fog örökölni. A lányt nem nyugtalanította a dolog, inkább az foglalkoztatta, amit a bankban mondta neki. A férje leemelte a számlájáról az összes pénzüket. Próbálta hívni, ne nem tudta elérni őt. Állítólag amint felvette a pénzt, azonnal elutazott, nem tudni hová.
– És mennyi pénz volt a számlán, mennyi járt neked? – kérdezte Ádám az a lányt.
– Négyszáz millió, forintban.
– És ez mind a tiéd?
– Igen, mert mielőtt eljöttem, megállapodtunk, hogy nem pereskedünk az anyagiak miatt. Gábor azt mondtam, akkor nyit egy számlát, és ráteszi az egyik kastélya eladásából származó bevételét. Különben, sokkal többet is kaphatnék a válásnál. De arra gondoltam, hogy te, és a gyerek, szóval, hogy mi hárman megleszünk ebből a pénzből. Veszünk házat, és szépen berendezzük. A gyereket a legjobb iskolákba járatjuk. Te pedig, kedvedre festhetsz, és akkor is megélünk, ha nem adsz el egyetlen képet sem.
Ádám magához ölelte Évát, és mutató ujjával lakatot tett a szájára.
– Nincs semmi baj. Megnyerjük a főnyereményt a lottón, és megvalósítjuk az álmainkat.
Ádám matatott a zsebében, és elővette az igazoló szelvényt. A tévében éppen akkor ment a sorsolás. Amikor a harmadik kihúzott szám is egyezett a szelvényen lévő számmal, izgatott lett. Aztán húzták a negyedik számot, és a számgolyón lévő szám szintén megtalálható volt a kezében tartott papírdarabon lévő számmal. Egyre izgatottabb lett, már remegett a keze.
– Édesem, gyere csak! Már négy megvan.
Éva közelebb húzódott hozzá, és látta, hogy négy találat már van. Amikor az ötödik nyerőszám is egyezett, Ádám hirtelen elhallgatott, tekintete megmerevedett. A képernyőn azt látta, hogy nincs telitalálatos szelvény. Nem értette, ha eltalálta mind az öt számot, akkor miért nincs telitalálat. Felhívta az igazgatóságot, ott megerősítették a nyerőszámokat, és azt is, hogy nincs a héten telitalálatos szelvény. Szörnyű gyanúja támadt. Telefonált az étterembe, és Józsit kérte.
– Józsit nem tudom adni, uram. Józsi délután összeesett, és meghalt. A zsebében volt egy lottószelvény. Próbáltam utolérni a fiút, aki elviszi a szelvényeket, de már lezárult a fogadás.
Ádám letette a telefont, és némán nézett maga elé. Éva törte meg a csendet.
– Mennyi lett volna a főnyeremény? – kérdezte az asszony.
– Négyszáz millió.
– Akkor ma duplán vesztettünk. Az már nyolcszáz millió – mondta Éva, és felnevetett.
– Most miért nevetsz? –kérdezte tőle Ádám.
– Mert nem veszítettünk semmit, hiszen egy fillérünk se volt. Csak ígéretek, lehetőségek. Majd legközelebb – mondta az asszony, és odabújt Ádámhoz. – Szeretsz még?
– Jaj, te kis csacsi, persze, hogy szeretlek. Csak téged szeretlek, és szeretni foglak, amíg élek.
Megcsörrent a telefon. Kálmán volt, ő hívta, hogy közölje a jó hírt.
– Öregem, ekkora szerencséd van. Elkelt a képed. Szinte nem is volt licit.
– Hogyhogy, mi történt?
– Nem fogod elhinni. Egy Párizsban élő, magyar üzletember, bizonyos Kiss Gábor megvette a képet.
– Kiss Gábor? – kérdezett rá Ádám izgatottan.
– Igen. Azt mondta, neki minden pénzt megér az a szempár. A felesége elhagyta őt, és ezek a szemek pontosan olyanok, mint az ő csodálatosan barna szemei. Szinte él az a szempár, és mintha mosolyogna.
– És mennyiért kelt el a képem?
– Most kapaszkodj meg, öregem! Négyszáz millióért.

Budapest, 2019. augusztus