Éppen annyit engedett Isten látnom a világból,
hogy ne akarjak más hazát magamnak – ne akarjak
elszegődni messze, itt maradjak meg ma jó magyarnak.
Legyek attól az, hogy jó embernek tudjam önmagam, s
mindazokat, akik éppen körbevesznek, mert így leszünk
egész e földet óvva, nem széledve szerte száz felé.
Éppen annyit engedett az Isten, hogy megcsodáljam
bolygónk kincseit, de beérjem egy meleg csöppnyi zuggal,
ha télidőben kint a szél süvít. A fák árnyéka nyáron egy
nagy oltár, forrásvíz az erdeinkben édes áldozat.
Bővelkedünk itt annyi jóban most is; ha
itt születtünk – itt neveljük fel az álmokat!