Délben megfeneklett az idő. Tán túlzok, de
azóta minden lomha lett, s habár a káposzta-
lepkék (úgy látom) sorra jönnek, fürgeségből
nem kapnak jelest.
Viharokat is mondtak mára, ám a fák ágai alig
lengedeznek. A járásom se’ vet ügyet a térre,
Isten tudja, mozdulatlan állok-e vagy
meg-megrezzenek.
A percek izzadásig vonszolják az órát, de az
óra súlya annyira nehéz, hogy félóránál fel-
szusszanva kérdik; Messze vagy még?
Hol vagy már Egész?
Noszogatnám őket, hozzák már az estét,
de ma a száj is szólni rest, csak a jó-tudat
irányítja őket; amibe az ember kezdett,
s belefáradt – Isten befejez.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 14:56 :: Kőmüves Klára
