Nyári fotók
Koosán Ildikó
Tombol a nyár, alig van árnyék,
csend feszül az elpilledt világra,
nyaral a többség, kihalt a város.
Mit tehetnék e fülledt délutánba’?
Fotókkal igyekszem visszatalálni
egy réges-régi debreceni nyárba…
*
„Nézd, a Nagyerdő még ősrengeteg!
Pálmaliliom szökken épp virágba,
fehéren világít, izzik, mint a fáklya!
S nézd a hátteret! Közöttük veled
milyen boldogan nézünk a világba…”
„Ez meg itt a tölgy, emlékszel ugye
az őzderéknyi égbetörő ágra.?
Kék kartonruhában dőlök rá haránt…
Ki ez a dáma? Kérdezed nevetve,”
Aztán kéz a kézben indulunk sietve
bebarangolni ezt a délutánt;
Egyszerű fotók, fekete fehérben…
„Látod? E másikon itt állunk a téren
a Nagytemplomnál szerelmetes pózba’,”
Mintha az időnek tréfás kedve volna
váratlan esni kezd, jelzi, ki itt az úr.
Kapualjba futunk,- várni, elcsitul-
elázottan, egymást átkarolva…
Ha tudtuk volna mi lesz majd velünk,
zárt tenyerében mit rejteget az élet!
Lehetne sora panasznak, mesének…
Nézem a fotókat, – rémlik, mintha várna-,
vissza-visszajárok éreted kishazámba.
július 22
