Magdus Melinda : Augusztusi szellő

Nyomtatás

Augusztusi szellő

Augusztus közepe volt, néhány helyen sárgállott még az ott felejtett, le nem aratott búza, de már nem volt olyan szép aranyszínű, mint Péter-Pál napja idején. A Nap még magasan, az ősz pedig még messze járt.

Piri szívében egyre csak forrt a harag, fiatalasszony létére magányosan tengette életét néhány hónapja. Pici lányával anyjánál kért menedéket, ott húzta meg magát szerény, szegényes hajlékukban. Nehezen éltek az öreg szülék. Piri anyja tejfölt, túrót árult a messzi városban, hogy pénze legyen a családnak, amin aztán a vegyesboltban tudtak venni olyan dolgokat is, amit nem tudtak maguknak előállítani. Apja a háztájiban dolgozott, gyenge fizikumú, beteges ember volt, asztmával és szívbetegséggel is küzdött. Kiskamasz lánytestvére még a szülői házban élt, őt is el kellett tartaniuk. Piri harmadik gyermekként született a családba. Szép arcú, helyes kis bakfissá cseperedett az évek során. Két nővére már férjhez ment, ő is úgy gondolta, hogy lassan itt lesz az ideje, hogy az ő fejét is bekössék. Szórakozásként néha elment egy-egy bálba, barátnőivel cseverészett vagy lófrált a falu utcáin. A húsvéthétfői mulatságban egy gesztenyebarna szemű, csinos legénynek megakadt a tekintete rajta. Gyengéd szerelem szövődött kettejük között. Csak hétvégén találkoztak, de az a kevés alkalom is elég volt ahhoz, hogy egymásba habarodjanak. Piri azt gondolta, hogy most jött el az ő férjhez menésének az ideje. Csakhogy a fiatalember és az édesanyja is még korainak tartotta a frigyet. Egy nyárvégi napon a lány kérdőre vonta szerelmét, mi a szándéka kettejükkel kapcsolatosan.  A kérdésre a fiú csak hebegett-habogott és kitérő választ adott. Szó szót követett mire a mérges lány első dühében kiadta a fiú útját és még jó hangosan a tudtára is adta, hogy:

Az első jött-ment férfihez hozzámegyek, akit utánad megismerek!

Miközben ezeket a szavakat kiabálta a szíve majdnem meghasadt, borzasztóan szerelmes volt. Elvarázsolta a sudár, jóképű férfi. Róla álmodott éjszaka és nappal is, állandóan csak ő járt az eszében.

Az élet azonban nem állt meg, ment tovább. Akkoriban sok alkalom akadt a bálozásra, farsangi bál, locsoló bál, szüreti mulatságok sora követte egymást. Piri szeretett táncolni, szeretett a társaság középpontjában lenni. Ősszel a szüreti bálban kézről-kézre kapkodták, miközben a csárdást ropták. Egy magas, jó kiállású, göndör hajú fiatalember, aki a szomszéd faluból származott, egyből szemet vetett rá. Táncolni nem igazán tudott, tekintetét nem vette le a kívánatos lányról. Felkérte táncolni, a lány pedig nem mondott nemet. Este hazakísérte és dicsérgette, ahogy ilyenkor kell, fűt-fát, bogarat ígért neki, csakhogy levegye a lábáról. A hatás nem maradt el. Tetszett az ifjú hölgynek az udvarlás és folytatása is lett a történetnek. Mivel nem laktak messze egymástól esténként meglátogatta Pirit, aki alig várta, hogy este legyen. Egy alkalommal a lány azt találta mondani udvarlójának, hogy ő bizony akár már jövőre is férjhez menne, ha valaki megkérné a kezét, és megkérdezte nincs-e kedve a fiúnak megtenni ezt. A fiú nem sokat gondolkozott, tetszett neki a lány gyönyörű arca, formás testalkata, cserfes szája, meg már amúgy is nősülni készült, benne volt a korban. Megbeszélte otthon a szüleivel a dolgot, akik nem ágáltak ellene és nemsokára lánykérést tartottak. Az elkövetkező év májusának első szombatjára tűzték ki a lakodalmat. Közben gyakran eljártak szórakozni, ilyenkor a fiú minden alkalommal felöntött a garatra, nem tudott mértéket tartani. A lány szülei és barátnői többször megkérdezték Pirit, biztos-e a döntésében, biztos-e, hogy az igazihoz megy feleségül, jól választott-e? De a dac és a makacsság rossz tanácsadónak bizonyult. A bosszúvágy is fűtötte a lányt, majd ő megmutatja a világnak és régi barátjának, hogy őt bizony rövid udvarlás után is nőül veszik. Szerelmet nem érzett a vőlegénye iránt, de ez egyáltalán nem zavarta. Még az sem zavarta, hogy a férfi nem veti meg az alkoholt, sőt igencsak szereti.

Eljött a várva várt tavasz és eljött az esküvő napja is. Két hízót vágtak, 30 tyúk fortyogott a katlanban, a násznép jól lakott, az eső pedig megállás nélkül szakadt. Nem ilyennek képzelte kislánykorában a menyasszony a lakodalmát, de az időn sajnos nem lehetett változtatni. Siratta az ég is megboldogult leányságát. Rossz ómen, mondhatnánk. A fiataloknak elkezdődött nagybetűs életük. A mézes hetek hamar elmúltak. Eljött a nyár, majd az ősz, a betakarítás ideje is elérkezett. Ekkor már mocorgott Piri hasában első gyermeke. Férje nagyétkű volt, nemcsak a finom ételeket szerette, hanem a finom friss „pipihúst” is. Asszonyát nagy hassal gyakran „megkímélte” házastársi kötelességének teljesítésétől, máshol keresett boldogságot és felüdülést.

Amikor Piri ezt szóvá tette neki, mert valahonnan csak a fülébe jutott, nem restellte megrugdosni az állapotos nőt és felháborodva kikérni magának, hogy az nem is úgy volt, ez csak rosszindulatú pletyka lehet. A tél elég keménynek bizonyult, vastag hótakaró borította a lankás domboldalakat. Mínusz tíz fokban, bokáig érő hóban, március elején gyalog indultak el a távolabb fekvő faluba, ahol már volt aszfaltos út és ott tudtak csak mentőbe szállni. Első gyermeket farfekvéssel megszülni nem egy leányálom. Pirinek óriási fájdalmakkal kellett megküzdenie kislánya világra jöveteléért. Pár nap után hazatérve nem dicséretet kapott szenvedéséért, hanem anyósa csípős megjegyzését:

–           Biztos, hogy nem a fiamtól van ez a gyerek, mert egy fikarcnyit sem hasonlít rá!

Mély sebet ejtett ezzel fiatal menye lelkében. A kisbaba az anyja szép vonásait örökölte. Védekezni nem tudott és nem is akart anyósával szemben, mert úgyis letromfolta volna. Meg hát ugye, mindenki saját magából indul ki. Meg a kedves fiából. A mama megesett lány volt, annak idején több apától születtek a fiai. Fájt nagyon a kismamának, hogy ilyen rágalommal illették, de nem tudott mit tenni ellene, el kellett viselnie az anyós rosszallását és a férje kicsapongásait. Az újdonsült apa sokszor berúgva tért haza a kocsmából, ilyenkor csúnya szavakkal illette őt és nemegyszer elcsattant egy-egy pofon is. Egyik este annyira összevesztek, hogy a fiatal anya felkapta gyermekét és elrohant a szülői házba. Jó pár hétig ott is maradt. Régen a kismamák nem lehettek otthon gyermekeikkel, nekik is ki kellett venni részüket a háztáji munkákból. A csecsemővel Piri is dolgozott, babot szedett közeli földjükön. Biztos, hogy nem véletlenül éppen arra volt dolga az elhagyott férjnek is. Beszélgetésbe elegyedtek, bocsánatot kért feleségétől a sok bántásért. Addig-addig cseverésztek, hogy-hogy nem megérintette őket a vágy lágy szellője. A gyermeket álomba szenderítette a tiszta levegő, a távolból csak egy arató kombájn zúgása hallatszott. A rét illatos virágai közt lettek újra egymáséi. Másnap hazaköltözött a menyecske. Minden folytatódott ugyanúgy, mint azelőtt. Munka, italozás a kocsmában, veszekedés, pofonok, sírás.

Decemberben kilenc hónapos elsőszülöttje elfordult anyja mellétől, mellyel táplálta őt, nem fogadta el többet. Néhány hét múlva Piri hasában megmozdult második gyermeke. Az asszony meglepődött. Nem várta ezt az érzést. Az a kibéküléses augusztusi délután nem múlt el nyomtalanul. Megijedt és sírva fakadt. Mitévő legyen most? Semmirekellő férj, rossz anyós, pici gyermek, és szegénység. Előre látta a jövőjét. Mi lesz most velük? Sok mindent már nem tehetett. Mozgott és élt benne a kis jövevény. Következő év májusában világra hozta magzatát. Könnyedén kipottyant belőle erre a meseszép, ám néha fájdalommal teli világra. Ismét kislánya született. Az apai nagymama nagyon örült második unokájának, mert „lókötő” fiára hasonlított a gyermek, aki mellesleg az én apám volt. Ettől fogva én lettem a kedvenc kis unoka, aki most papírra vetette születésének előzményeit, és aki örökre hálás a sorsnak, hogy ilyen csodálatos és nagyszerű Édesanyával ajándékozta őt meg