egész este nyolcig
szövöm az álmokat
szebbnél szebbek jönnek
agyam csak válogat
– ez is beleférne
– arra is futna még
– na, erre már talán
nem is volna elég –
kinek hogy segítek
úgy, hogy meg ne bántsam
hiszen a robotban
önként volt a társam
hány kátyút töltenék
ahol nem is járok
mert megállít sok-sok
temetetlen árok
kinek kedveznék hogy
ne tudja meg soha
mitől édesül meg
az ami mostoha
lenne egy doktorom
kinek fontos lennék
nyavalyáimból nem
maradna csak emlék
ledukkóztatnám a
Marutim pirosra
szebben csillogna a
bontóban kidobva
aztán félkilenckor
elillan az álom
sebaj majd szombaton
újra megpróbálom
