Zabolátlanul
hullnak rám
a hiány-szavak,
súlyos terhükkel beborítanak,
míg állok hosszan
valami vége-nincs csöndben
a sejtelmes, bordó égbolt alatt,
nézem, ahogy misztikus fénnyel
aláhanyatlik a Nap,
nyomában roskad,
omlik a lángoló fényhíd,
mint sereghajtó ínség,
a lélek-nincstelenség
terhe alatt.
