Győri Nagy Attila : Esti mese

Nyomtatás

Eszter odaért az óvoda kerítéséhez és a hinták mellett megpillantotta Áronkát két másik kisfiú társaságában. Láthatóan el voltak foglalva valamivel, így kíváncsian közelebb ment hozzájuk. Megborzongott attól, amit látott. Kisfia kezében egy megtermett házi légy kapálózott és éppen maradék szárnyától szabadították meg. Utána következtek egyesével a lábai, de ez már sok volt neki. Nem akarta nagyon leszidni gyermekét, ezért mosolyogva köszönt nekik, majd megkérte őket, tapossák agyon a szerencsétlent. Hazafelé azon tűnődött, mi tévő legyen. Tudta, a tiltás sokat nem ér a gyerekeknél és ő maga is úgy vélte, ez csak amolyan szórakozás nekik, nincsen benne rosszakarat. Elhatározta, valahogyan rávezeti fiát az élet tiszteletére.

Az este a szokásos mederben folyt: közös vacsora, majd fürdés és fogmosás után jött a mindennapi esti mese. Szerették ezeket a közös pillanatokat, bár Eszternek igencsak össze kellett szednie fantáziáját az újabb történetekhez. Néha megpróbálkozott egy-egy klasszikussal, de pechére Áronka azonnal szólt, hogy azt korábban hallotta. Az összes otthoni mesekönyvön végigment már, így ez állandó kihívás volt. De nem ma. Ma ugyanis pontosan tudta, miről fog szólni a történet.

-A mai mese címe: A légyherceg esküvője. Kényelmesen fekszel?

-Igen, mondhatod.

-Légyország uralkodójának fia nagykorú lett és eljött az ideje, hogy átvegye a trónt. Kristóf, mert így hívták, szeretett volna éppen olyan jó uralkodó lenni, mint édesapja és nagyapja. Kiskora óta erre nevelték, ő pedig szorgalmasan készült országuk vezetésére. Hosszú évtizedek óta békességben éltek több ezer alattvalójukkal, a népük hálás volt nekik a jólétért. Már csak egy feladata maradt, megtalálni a megfelelő királynőt feleségnek, ezért elhatározta, álruhát ölt és olyan lányt keres, aki saját magát fogja szeretni, nem a rangját. Így is tett, fogta hátizsákját, elbúcsúzott szüleitől és elindult a végtelennek tűnő mezőkön. Sok szép helyen fordult meg, csodálta országuk szépségét, a rengeteg virágot, a friss levegőt, a gyönyörű erdőket. Egy kis patakhoz ért, aminek megörült, mert kulacsából éppen kifogyott az innivaló, így feltöltötte, miután jóízűt kortyolt a kristálytiszta vízből. Megfordult, hogy folytassa útját, de hirtelen megpillantott egy csodaszép lányt, aki akkor ért oda. Tünde rámosolygott, belemerítette kis vödrét a patakba, majd megpihent egy lapulevélen. Kristóf összeszedte bátorságát, megszólította és felajánlotta neki segítségét a vödörcipelésben. Együtt nemsokára elértek a lány szülei házához, akik felajánlottak neki éjszakára egy szobát. Kristóf semmit se árult el úti céljából, csak élvezte a család társaságát. Az egész estét végigbeszélgették, jókat kacagtak együtt, majd nyugovóra tértek. A bőséges reggeli után rájött, milyen rengeteg tennivaló is van a ház körül, így felajánlotta segítségét és örömmel dolgozott a kiskertben és az udvarban. A szülők nem győztek hálálkodni, Tünde se tudta, hogyan köszönje meg, csak hordta neki a finomabbnál finomabb házi ételeket. Így telt el az egész nap, majd a következő és az azutáni. Mikor mindennel végzett, már szinte családtagnak számított. Megvárta este, hogy a lány elaludjon és kiment a konyhába. Mindent elmondott a szülőknek, megkérte a lányuk kezét és megígérte, hogy szeretni fogja Tündét, míg a halál el nem választja őket. Mindenki boldog volt, csak a lány nem tudott semmiről, de Kristóf meglepetésnek szánta a lánykérést, így korán kelt és búcsú nélkül visszasietett a palotába.

-Azért elbúcsúzhatott volna -szakította félbe Esztert kisfia.

-Nem akart ő búcsúzkodni, az volt a terve, hogy az egész családot felköltözteti a várba. Királyhoz méltóan akart visszatérni, dísz kísérettel. Már félúton járt, amikor hirtelen elsötétült előtte a világ. Egy óriás állta útját, aki könnyedén felemelte őt és nézegette, forgatta. A herceg kiabált, kapálózott kétségbeesésében, de ez egyáltalán nem zavarta a behemótot. Aztán megtörtént a tragédia. Egy hirtelen mozdulattal a szörny kitépte az egyik szárnyát. A fájdalma elviselhetetlen volt, megszédült, majdnem elájult, de egy újabb fájdalom észhez térítette. A másik szárnyát is kitépték, ő pedig leesett a földre. Próbált elszaladni lábacskáin, de akkor újra elkapta és ismét a levegőbe emelte. Az óriásnak hatalmas, vastag ujjai voltak, de mégis meg tudta fogni velük az egyik lábát, amit nevetve szintén kitépett a helyéről. Kristófnak ekkor szűnt meg a világ, lehunyta szemeit és a kedves Tündére gondolt, majd az országára, ami uralkodó nélkül marad, majd a szüleire, akik elveszítik egyetlen gyermeküket. Patakokban folytak a könnyei és már csak azért imádkozott, hogy minél gyorsabban érjenek véget a szenvedései.

Eszter észrevette a könnyeket Áron szemében, adott egy puszit a homlokára, betakarta és jó éjt kívánt. Lekapcsolta kisfia szobájában a villanyt, majd csendesen távozott. Ő megtette, amit tudott, a többi már Áronkán múlik.