Mégsem kellett volna bemenni abba a bárba.
De annyira kiszáradtnak éreztem a lelkem az egész napos sziszifuszi tárgyalások után, hogy úgy éreztem, egy pohárka fehér kubai rum helyrehozna.
Kellemes félhomály fogadott, és ahogy a bárpulthoz közeledtem, megláttam
Ott ült a magas széken. A szemei úgy csillogtak, mint a gyémánt.
Lehuppantam a mellette levő üres székre, miközben a régi sláger járt az eszemben: „ne nézzen így rám, a gyönyörű szemével…”, de csak annyit szóltam:
– Te itt?
– Még, hogy én? De te mit keresel itt ilyenkor?
– Menekülök.
– Honnan? Hova?
– Magam elől, és te előled.
Megütközve nézett rám.
– Neked mi a bajod? Én jól érzem magam, ha mellettem vagy…
– Látod, én nem. Felzaklat a látásod, a szemed, a hajad, az illatod.
– És az baj?
Nem ért ez a lány semmit. Tudhatná, hogy le vagyok kötve. Van barátnőm, és nem akarok gubancot.
– Most mit bámulod a poharadat! Azt kérdeztem, baj?
– Mit tudom én? Már semmit sem tudok.
– Akkor fizesd ki az italodat, és… – és megfogta a kezem.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.12. @ 19:49 :: dr Bige Szabolcs-