Mari néninek kopogtattak a kapuján. Kicsit meglepődött, nem szokott látogatója lenni, a gyerekek külföldön élnek a saját családjukkal, ritkán jönnek haza, a szomszéd Julis pedig inkább bekiabál és az ablakot veri. Kicsoszogott, a kerítésen át meg is látta Imrét, a polgármestert.
– Jó napot kívánok, polgármester úr! Mi járatban errefelé?
– Szép jó napot Marika néni! Jó hírrel jöttem.
– Hát, ha jóval, akkor csak fáradjon beljebb – invitálta be. Leültette a konyhaasztalhoz, és kérdően nézett rá.
– Mi történt? Nem szokott ok nélkül meglátogatni.
– Mint tudja, az Ön háza előtti rész telekkönyvileg előkertnek számít, és az Ön tulajdonában van – kezdte Imre.
– Így igaz, de én már nem kapálom fel, nem lesz itt már vetés. Jól van az úgy, több hely marad a sétálóknak.
– Azért jöttem, mert a közgyűlés úgy határozott, hogy ideális hely lenne ez a terület egy köztéri szobor felállításához. Szinte a községházával szemben van, központi helyen, szem előtt, mindenki megcsodálhatná. Mit szól hozzá?
– Megadom az engedélyem. Ha maguk szerint így van jól, én elhiszem. Nem kell nekem az a terület semmire. Mondja csak, és mit ábrázolna az a szobor?
– Egy nagyon tehetséges szobrász faragta Horthy Miklósról.
– Ó, ő igazán nagy ember volt – vágta rá hirtelen Mari néni, bár ebben a pillanatban mindössze ennyi jutott eszébe róla.
– Kér kávét, polgármester úr?
– Nem, köszönöm. Már mennem is kell, sok a teendőm. Vasárnap 14.00-kor tartjuk a szoboravatót. Itt lesznek a tévétől, vegye fel a szép ruháját, mert Önnek is megköszönjük nyilvánosan.
– Nagy megtiszteltetés ez nekem, köszönöm szépen. Ott leszek. Akarom mondani, itt leszek -nevette el magát.
Miután kikísérte váratlan vendégét, gondolkodóba esett. Ki is az a Horthy Miklós? Történelem órán tanult róla, biztosan, de már arra se emlékszik, mikor volt az. Néha hallotta emlegetni ezt a nevet a televízióban, de nem rémlik semmi. Az biztos, hogy nagy ember volt, biztosan miniszterelnök.
Felhúzta gyorsan mamuszát, és át sietett Julishoz.
– Szervusz, drága szomszédasszony! – köszöntötte. – Nagy híreim vannak.
– Szervusz Marikám! Mi történt?
– Itt járt nálam az előbb a polgármester úr személyesen. A lényeg, hogy szobrot emelnek az ablakom elé a virágos közepébe.
– Szobrot? Miféle szobrot?
– Horthy Miklóst ábrázolja. Tudod, ki az?
– Hát a Horthy! Sokszor megemlítik. Nagy ember volt az régen.
– Igen, nekem is így rémlik, de már olyan régen volt. Vezető volt az nálunk magyaroknál, vagy valami hasonló. Vasárnap avatják fel, itt lesz a tévé is.
– Akkor Marikám takarítsál, még az is lehet, hogy benéznek hozzád. Én sütök barackos piskótát, biztos, ami biztos.
– Köszönöm Juliskám. Majd délelőtt gyere át, nálam megvárjuk őket.
Eltelt a csütörtök, a péntek, Mari néni végig izgulta a napokat. Még sose szerepelt nyilvánosan, most meg rögtön a televízióban. Nagy dolog ez számára. Kitakarította a szobákat, még ablakot is pucolt. Szombat délelőtt ismét kopogtattak a kapuján. Nagy itt a forgalom mostanában -gondolta, és még milyen nagy lesz ezekután.
– Jó napot kívánok! -köszönt az ismerős arcnak. Ha nem téved, ez a jegyző kisasszony lehet a községházától.
– Jó napot kívánok, Mari néni! -mosolygott a hölgy.
– Hát tudja a nevemet?
– Már hogyne tudnám. Én vagyok az, Eszter. A Pintérék lánya. Nem ismer meg?
– Jaj, most, hogy mondja, dehogyisnem. De szép hölgy lett belőled. Itt játszottál mindig a házak előtt a nővéreddel. Te lettél a jegyző, nem igaz?
– Igen, én lettem. Csak egy pillanatra zavarnám. A polgármester úr üzeni, hogy ma tartjuk a szoboravatót, 14.00 órakor. Elnézést a kellemetlenségért, de jöttem, ahogy tudtam. Mégse érje váratlanul -aztán már sietett is el.
Túl sok izgalom ez nekem. Gyorsan szólok Julisnak, hogy sütheti a piskótát.
A délután hamar eljött, észre se vette, és már kint is volt a háza előtt, megtapsolta a beszédeket, majd mikor megköszönték neki a területet, gyorsan elrebegte a kamerákba, hogy:
– Jó napot kívánok, polgármester úr! Mi járatban errefelé?
– Szép jó napot Marika néni! Jó hírrel jöttem.
– Hát, ha jóval, akkor csak fáradjon beljebb – invitálta be. Leültette a konyhaasztalhoz, és kérdően nézett rá.
– Mi történt? Nem szokott ok nélkül meglátogatni.
– Mint tudja, az Ön háza előtti rész telekkönyvileg előkertnek számít, és az Ön tulajdonában van – kezdte Imre.
– Így igaz, de én már nem kapálom fel, nem lesz itt már vetés. Jól van az úgy, több hely marad a sétálóknak.
– Azért jöttem, mert a közgyűlés úgy határozott, hogy ideális hely lenne ez a terület egy köztéri szobor felállításához. Szinte a községházával szemben van, központi helyen, szem előtt, mindenki megcsodálhatná. Mit szól hozzá?
– Megadom az engedélyem. Ha maguk szerint így van jól, én elhiszem. Nem kell nekem az a terület semmire. Mondja csak, és mit ábrázolna az a szobor?
– Egy nagyon tehetséges szobrász faragta Horthy Miklósról.
– Ó, ő igazán nagy ember volt – vágta rá hirtelen Mari néni, bár ebben a pillanatban mindössze ennyi jutott eszébe róla.
– Kér kávét, polgármester úr?
– Nem, köszönöm. Már mennem is kell, sok a teendőm. Vasárnap 14.00-kor tartjuk a szoboravatót. Itt lesznek a tévétől, vegye fel a szép ruháját, mert Önnek is megköszönjük nyilvánosan.
– Nagy megtiszteltetés ez nekem, köszönöm szépen. Ott leszek. Akarom mondani, itt leszek -nevette el magát.
Miután kikísérte váratlan vendégét, gondolkodóba esett. Ki is az a Horthy Miklós? Történelem órán tanult róla, biztosan, de már arra se emlékszik, mikor volt az. Néha hallotta emlegetni ezt a nevet a televízióban, de nem rémlik semmi. Az biztos, hogy nagy ember volt, biztosan miniszterelnök.
Felhúzta gyorsan mamuszát, és át sietett Julishoz.
– Szervusz, drága szomszédasszony! – köszöntötte. – Nagy híreim vannak.
– Szervusz Marikám! Mi történt?
– Itt járt nálam az előbb a polgármester úr személyesen. A lényeg, hogy szobrot emelnek az ablakom elé a virágos közepébe.
– Szobrot? Miféle szobrot?
– Horthy Miklóst ábrázolja. Tudod, ki az?
– Hát a Horthy! Sokszor megemlítik. Nagy ember volt az régen.
– Igen, nekem is így rémlik, de már olyan régen volt. Vezető volt az nálunk magyaroknál, vagy valami hasonló. Vasárnap avatják fel, itt lesz a tévé is.
– Akkor Marikám takarítsál, még az is lehet, hogy benéznek hozzád. Én sütök barackos piskótát, biztos, ami biztos.
– Köszönöm Juliskám. Majd délelőtt gyere át, nálam megvárjuk őket.
Eltelt a csütörtök, a péntek, Mari néni végig izgulta a napokat. Még sose szerepelt nyilvánosan, most meg rögtön a televízióban. Nagy dolog ez számára. Kitakarította a szobákat, még ablakot is pucolt. Szombat délelőtt ismét kopogtattak a kapuján. Nagy itt a forgalom mostanában -gondolta, és még milyen nagy lesz ezekután.
– Jó napot kívánok! -köszönt az ismerős arcnak. Ha nem téved, ez a jegyző kisasszony lehet a községházától.
– Jó napot kívánok, Mari néni! -mosolygott a hölgy.
– Hát tudja a nevemet?
– Már hogyne tudnám. Én vagyok az, Eszter. A Pintérék lánya. Nem ismer meg?
– Jaj, most, hogy mondja, dehogyisnem. De szép hölgy lett belőled. Itt játszottál mindig a házak előtt a nővéreddel. Te lettél a jegyző, nem igaz?
– Igen, én lettem. Csak egy pillanatra zavarnám. A polgármester úr üzeni, hogy ma tartjuk a szoboravatót, 14.00 órakor. Elnézést a kellemetlenségért, de jöttem, ahogy tudtam. Mégse érje váratlanul -aztán már sietett is el.
Túl sok izgalom ez nekem. Gyorsan szólok Julisnak, hogy sütheti a piskótát.
A délután hamar eljött, észre se vette, és már kint is volt a háza előtt, megtapsolta a beszédeket, majd mikor megköszönték neki a területet, gyorsan elrebegte a kamerákba, hogy:
– Nagyon szívesen, nekem a megtiszteltetés.
Beinvitálta a stábot és a megjelenteket konyhájába, ahol már kapcsolta is be a gázt az előkészített kávéfőző alá. Julis végig kínált mindenkit, úgy, ahogy illik. Az egyik asszony kiszúrta a kredencein lévő terítőit.
– Te, Julis! Ez jó üzlet volt. Ha ide tömegek fognak járni, még a végén elkel az összes. Mától kezdve minden este hímezni fogok. Hozd át te is a tieidet, biz’ Isten, eladjuk mindet.
– Ámen.
Este nehezen tudott elaludni, az aznapi események pörögtek az agyában. Vajon sok idegen fog itt megfordulni? Általában korán kelt, a kakasa ébresztette, de vasárnap reggel kicsit tovább nyomta az ágyát. Nyomta volna, ha nem hangos kiabálásokra ébred.
– Gyalázat! Szégyelljék magukat! Hazaárulók! Mocskos nácik!
Gyorsan felkapta köntösét, és mire megmosakodott volna, már Julis is kiabált befelé:
– Engedj be, Marikám!
– Na, gyere, gyere! Mi folyik itt? Mi ez a zaj?
– Fogalmam sincsen. Ez ébresztett engem is. Úgy veszem ki a szavaikból, hogy nem tetszik nekik a szobor.
– Na hallod! Még alig áll ott pár órája, és máris elviszik?
– Azt nem hiszem. Nézz csak ki, a rendőrök úgy vigyázzák, mint az életüket!
– Micsoda? Rendőrök is vannak?
A kiabálás órákon keresztül tartott, volt itt tülkölés, sípszó, majd mikor lecsendesedtek, Mari néni és Julis néni beinvitálta őket. Maradék süti, kávé, málnaszörp, hét eladott terítő és búcsúzkodás.
– Te, Mari! Ez a szobor nem mindenkinek tetszik. Amit ezek itt összehordtak Horthyról! Hát kinek van itt most igaza?
– Te, Julis! Ez jó üzlet volt. Ha ide tömegek fognak járni, még a végén elkel az összes. Mától kezdve minden este hímezni fogok. Hozd át te is a tieidet, biz’ Isten, eladjuk mindet.
– Ámen.
Este nehezen tudott elaludni, az aznapi események pörögtek az agyában. Vajon sok idegen fog itt megfordulni? Általában korán kelt, a kakasa ébresztette, de vasárnap reggel kicsit tovább nyomta az ágyát. Nyomta volna, ha nem hangos kiabálásokra ébred.
– Gyalázat! Szégyelljék magukat! Hazaárulók! Mocskos nácik!
Gyorsan felkapta köntösét, és mire megmosakodott volna, már Julis is kiabált befelé:
– Engedj be, Marikám!
– Na, gyere, gyere! Mi folyik itt? Mi ez a zaj?
– Fogalmam sincsen. Ez ébresztett engem is. Úgy veszem ki a szavaikból, hogy nem tetszik nekik a szobor.
– Na hallod! Még alig áll ott pár órája, és máris elviszik?
– Azt nem hiszem. Nézz csak ki, a rendőrök úgy vigyázzák, mint az életüket!
– Micsoda? Rendőrök is vannak?
A kiabálás órákon keresztül tartott, volt itt tülkölés, sípszó, majd mikor lecsendesedtek, Mari néni és Julis néni beinvitálta őket. Maradék süti, kávé, málnaszörp, hét eladott terítő és búcsúzkodás.
– Te, Mari! Ez a szobor nem mindenkinek tetszik. Amit ezek itt összehordtak Horthyról! Hát kinek van itt most igaza?
Veszek is még kávét, ha már ilyen nagy itt a forgalom. Ki kéne tennünk egy táblát mellé, hogy kézzel hímzett terítők eladók, nem gondolod?
